Index Vakbarát Hírportál

Hiába az áremelkedés, egyre többen táboroznak

2022. június 20., hétfő 09:45 | aznap frissítve

Az áremelkedések ellenére minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a piaci alapon működő táborok iránt. Az Erzsébet-táborok is népszerűek.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány idén 10,4 milliárd forint összegű állami támogatással valósítja meg az Erzsébet-táborokat – közölte az alapítvány a Népszavával. A lap azt is megtudta, hogy nagy az érdeklődés az idei Erzsébet-táborok iránt is, év végéig összesen mintegy 175-180 ezren kapcsolódhatnak ki a táborokban.

A turnusonként, vasárnaptól péntekig tartó nyári, balatoni táborokban naponta több élményprogramot biztosítanak a gyermekeknek. A táborokban biztosított a napi ötszöri étkezés, és 24 órás orvosi ügyelet is elérhető.

A Táborfigyelő.hu adatai (jellemzően 5 napos táborokat adnak meg, hétköznapra vonatkozóan – a szerk.) szerint a táborárak 10-12 százalékkal növekedtek idén, de vannak nagy árkülönbségek. Például vannak olyan ottalvós táborok, amelyek 28 ezer forintért érhetőek el, de 330 ezer forintért is lehet ilyet találni. A napközis táborok esetében az átlagár 38 ezer, míg az ottalvósak 60 ezer forint körül mozognak.

Az adatok azt bizonyítják, hogy az áremelkedések ellenére minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a piaci alapon működő táborok iránt. Idén nyáron ugyanis 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet valamilyen táborban.

Rovatok