A kialakult nemzetközi események fényében, illetve a nemzetközi szakértők jóslata szerint nem lehet kérdés, hogy Európának rég nem látott kihívásokkal kell ebben az évszázadban szembenéznie. A horizonton már jól látszik, hogy az Európai Unió tagállamainak el kell dönteniük, hogy nemzetállami vagy összeurópai szinten kívánnak válaszolni ezekre a kihívásokra.
A European Council on Foreign Relations (ECFR) egy friss tanulmányban vizsgálja korunk egyik legaktuálisabb kérdését, azaz hogy az európai uniós tagállamok mennyit fordítanak összeurópai szinten az európai szuverenitására, tehát hogy a tagállamok mennyit tesznek be a közösbe, és ezzel mennyire lesz képes Európa mint blokk ellenállni a kihívásoknak.
Magyarország ebben a tanulmányban az utolsók között szerepel.
De mielőtt kitérnénk arra, hogy milyen gazdaságfilozófiai és politikai okok lehetnek ennek a hátterében, nézzük meg mélyebben a tanulmányt. A vizsgálat szerint a kialakulóban lévő globális rendben Európának saját elvei és értékei szerint kell cselekednie, „anélkül hogy mások meg tudnák félemlíteni”. A kutatás szerint ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres legyen, minden tagállamnak hozzá kell tennie a maga részét a közös egészhez.
Az ECFR kutatása hat területet vizsgál, és valószínűleg nem is lehet vita tárgya, hogy a legfontosabbakat: éghajlat, védelempolitika, gazdaság, egészségügy, migráció és technológia. Fontos, hogy az elemzés azt nézi, hogy a tagállamok mennyit tesznek hozzá az uniós egészhez, tehát hogy mennyit tesz meg egy tagállam azért, hogy a kontinens összeurópai szinten képes legyen reagálni az előtte álló kihívásokra.
Külön-külön megvizsgálja a tagállamok képességeit és kötelezettségvállalásait ezeken a területeken. Az elemzés nem korlátozódik az EU keretein belüli hozzájárulásokra, olyan kezdeményezéseket is figyelembe vesz, amelyek lehetővé teszik az európaiak számára, hogy együtt dolgozzanak a cselekvőképesség növelése érdekében. Ez az index a 27 tagállam pontszámaiból állítja össze az EU általános pontértékét a hat területen.
Az európai önállóság jó minősítést szerzett az egészségügy és a gazdaság területén, de csak kielégítőt a védelem, az éghajlat és a migrációén, és kifejezetten gyengén szerepelt a technológia vonatkozásban. Az európai szuverenitás egyetlen területen sem kiváló vagy rendkívül gyenge.
Éghajlatváltozás szempontjából a skandináv országok élen járnak, hogy az EU elérje a párizsi éghajlati célokat. A globális zöld átállásban Európa vezető nagyhatalmai ennek megfelelően uralják a dobogót.
Magyarország a 26. helyen végzett a kutatás szerint, és ennek hátterében strukturális és politikai okok együttese van. Ami összeurópai szinten jó hír lehet, hogy az EU öt legnagyobb gazdasága viszonylag erős a klímavédelem terén, de a tanulmány szerint míg Európa „különösen a nyilvánosság előtt” erősen elkötelezett az éghajlat-változás elleni küzdelem mellett, a tagállamok általában nem rendelkeznek megfelelő képességekkel ezen a területen.
Az európai biztonság és védelem területén a tanulmány azt vizsgálja, hogy a tagállamok képesek-e biztosítani a katonai védelmüket, és ezen túl tesznek-e olyan dolgokat, amelyek előremozdítják összeurópai szinten a kontinens védelmét. Ennek a résznek a konklúziója az, hogy a tagállamok elkötelezettsége kétszer olyan magas, mint a képessége. Magyarország ebben a rangsorban a 25. helyezést érte el, a győztes pedig a Grande Armée jogutódja lett, azaz Franciaország. Bár Napóleon kétségkívül büszke lenne erre a rangsorra, sajnos a tanulmányban arra jutottak, hogy „Európa nem tudja kellőképpen megerősíteni a biztonsági és védelmi szuverenitását” kizárólag a közös biztonság- és védelempolitika keretein belül. A kutatás szerint összességében az összeurópai biztonsági és védelmi állapot sok kívánnivalót hagy maga után – tizenegy tagállam kapott rossz minősítést ezen a területen, ami több bármely más, a kutatásban vizsgált aspektusnál.
Az európai gazdasági szuverenitást vizsgálva megpróbálták kiszűrni a protekcionista gazdasági intézkedéseket, és megfelelően súlyozni a tagállamok Európán túli kereskedelmi kapcsolatait. De csak Hollandiának sikerült kiváló minősítést szereznie. Ez nemcsak azt mutatja, hogy kifejezetten élénk kereskedelmet folytat, de figyel is arra, hogy ez a kontinens jólétéhez is hozzájáruljon. Ezzel szemben négy ország – Ausztria, Magyarország, Málta és Németország – szignifikánsan rosszabbul teljesít a kötelezettségvállalásokban, mint a képességekben. Ez nem azt jelenti, hogy a német vagy az osztrák gazdaság rosszul teljesít, hanem azt, hogy ezek a tagállamok nem járulnak megfelelően hozzá az európai egységhez. Egyébként Magyarországnál ezen a területen csak Bulgária teljesített rosszabbul.
Magyar szemszögből talán a legfurcsább az lehet, hogy egészségügyi területen az alsó harmad elején végeztünk. A tanulmány szerint ideális esetben a tagállamoknak együttesen kellene haladniuk a magas színvonalú egészségügy felé, hogy az összes európai állampolgár megfelelő ellátást kapjon. Szerintük a globális egészségügyi rendszer az ideális forma a polgárok ellátására. Németország tarolt a kérdésben. A vizsgálat szerint ebben a kategóriában kifejezetten jó helyzetben van az EU, hogy jelentős fejlődést érhessen el.
A migráció korunk legnagyobb kérdései közé tartozik, és inkább belpolitikai kérdés a tanulmány szerint. Ezért az EU külső határainak közös igazgatására összpontosítottak. Mivel az Orbán-kormány többször is hangsúlyozta, hogy a magyar határokat védi, így ebben a kérdésben jól látszik az ellentmondás a tanulmány és a magyar kormány logikája között. Éles képet vetít arról, hogy nem mindegy, hogy összeurópai vagy nemzeti szinten akarják kezelni a kihívásokat, és az eredmény is ezt tükrözi: a V4-csoportból három az utolsó helyen végzett, Svédország nyerte meg a kategóriát.
Tehát Svédország tesz a legtöbbet kontinentális szinten ahhoz, hogy az EU képes legyen válaszokat adni a migrációra.
Ettől még nemzetállami szinten – amit ez a tanulmány ki is szűr – más országok is kiveszik a részüket a migrációs kérdésben, de ők „a Frontexhez való önkéntes hozzájárulásokban” alul maradnak.
Az EU-nak még sok tennivalója van a technológiai egység megerősítése érdekében. Továbbra is határozottan szabályozniuk kell a technológiákat és jelentősen javítaniuk kell a képességeiket a kritikus fejlesztések végrehajtása és infrastruktúrák üzemeltetése terén az ECFR tanulmánya szerint. A technológiai szuverenitás iránti tagállami elkötelezettségeket úgy méri, hogy megvizsgálja az uniós szabályozással és együttműködéssel kapcsolatos pozíciókat, a nemzetközi technológiai fórumokon való részvételt, az összeurópai kutatásban és fejlesztésben való részvételi hajlandóságot. Ezt a kategóriát Finnország toronymagasan megnyerte Luxemburg és Svédország után. Magyarország ebben a megközelítésben is az utolsó előtti helyen végzett.
A tanulmányban rendre alulteljesítettek a félperifériás országok, Magyarország csak egy kategóriában érte el a középmezőnyt, ráadásul egy olyanban, amely kapcsán megosztott a hazai diskurzus. A tanulmány szerint a magyar politikai hozzáállás, illetve a gazdaságpolitika nem veszi figyelembe az összeurópai érdekeket, illetve lehetőségeket.
Az Index dr. Lentner Csaba közgazdász professzort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanárát kérte meg, hogy segítsen eligazodni az adatok között, illetve hogy milyen gazdaságpolitikai megfontolás állhat annak a hátterében, hogy összeurópai szinten Magyarország máshogy kíván megfelelni korunk legnagyobb kihívásainak. A közgazdász professzor szerint a magyar politikának az a lényege, hogy saját hatáskörében és saját intézményeiben olyan gazdasági döntéseket hozzon, amelyeknek célja elsősorban a magyar társadalom közjója.
Lentner Csaba szerint „nem az a célunk, hogy nagyfokú alkalmazkodást valósítsunk meg. A magyar gazdaságpolitika nem Brüsszelnek akar megfelelni, hanem a magyar társadalomnak”, ebből fakadóan nagy a magyar szuverenitásra való törekvés a gazdaságpolitikánkban, és ez mind igaz a fiskális és monetáris területre is. A közgazdász szerint már korábban elindult az a folyamat, hogy a globális gazdaságfilozófiai hozzáállás és a protekcionista, nemzeti gazdasági megközelítés teljesen máshogy látja Európa jövőjét.
„Az alkalmazkodási folyamatokban Magyarországon más megközelítést alkalmaz. Ezt a neoliberális gazdaságpolitikát várják el tőlünk, de ezt mi nem alkalmazzuk. A magyar unikum, hogy a nemzeti, hazai keresletet élénkíti” – magyarázta a szakértő. A professzor szerint a sikeres gazdasági modellek a XXI. században nemzeti hatáskörben fognak születni, és szerinte a föderális Európa nem elég szervezett ahhoz, hogy összehangolja a fiskális politikáját.
A most kialakult nemzetközi válságok azt mutatják, hogy a nemzeti gazdaságpolitika tud megfelelő válaszokat adni. Századunkban fel fog értékelődni a gazdaságban is a biztonság kérdése, úgymint energetikai vagy élelmiszer-biztonsági problémák esetén. Szerintem egy élelmiszer-biztonsági kérdést összeurópai szinten nem lehet megoldani
– nyilatkozta lapunknak az NKE professzora, aki szerint Európában is előtérbe fognak helyeződni a bilateriális, azaz a nemzetek közötti együttműködések a multilaterális, azaz föderális egyezményekkel szemben. Szerinte tovább fog emelkedni a nemzeti tőke súlya, így a kormányok közvetettebb befolyással tudnak alkalmazkodni egy válságra. Ebben a tanulmányban egyértelműen arról van szó, hogy az Európai Unió szemszögéből nyilván az lenne a legjobb, ha univerzális megoldásokat adnának az új típusú kihívásokra, és ez így már ez gazdaságfilozófiai kérdés, amelyben éles ellentét van a magyar kormány megközelítésében és Brüsszel nézőpontjában.
A magyar modell, amely nemzeti alapú gazdaságfilozófia, abból indul ki, hogy a tagállamok gazdasági szereplői a másféle gazdasági kultúra miatt egymástól eltérően hoznak meg gazdasági döntéseket. Ezért minden országnak más a gazdaságfejlődési iránya. Így jut arra a következtetésre a magyar gazdaságpolitika, hogy ha külön-külön erősek a tagállamok, akkor erős az Európai Unió.
Röviden: nincsenek univerzális, minden gazdaságra igaz törvények.
Ezzel szemben az Európai Unió azt mondja, hogy kontinentális szinten tudunk reagálni a megváltozott gazdasági körülményekre, és egyfajta univerzális neoklasszikus modellt követ, nincsenek érdemi gazdasági, kulturális különbségek. Ennek értelmében azt feltételezi, hogy a piac természete Európában mindenhol ugyanolyan, függetlenül attól, hogy egy ország milyen geopolitikai helyzetben van. Az Európai Unió úgy látja, hogy minél nagyobb és egységesebb a kontinentális piac, annál hatékonyabb.
Hívhatjuk ezt a két modellt bárhogy, a végeredmény az, hogy ez antagonisztikus gazdaságfilozófiai ellentét, amely hosszú évtizedek óta dúl Európában, csak most jobban látható a kialakult válságok miatt. Ebből rövid és középtávon is éles ellentétek várhatók Magyarország és az Európai Unió között.
(Borítókép: Orbán Viktor Brüsszelben 2022. május 30-án. Fotó: Johanna Geron / Reuters)