A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 669 millió forint értékű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki amiatt, hogy négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.
A GVH vizsgálata szerint a Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és annak forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a koronavírus-járvány előtt, 2015-ben megállapodtak egymással a verseny korlátozásáról egy olyan, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzéssel kapcsolatban, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma tervezett meg.
A versenyhivatali eljárás megállapította, hogy a tervezett tenderrel kapcsolatban a cégek – kezdetben külön-külön folytatott – lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át:
A VÁLLALATOK MEGÁLLAPODTAK EGYMÁSSAL A BESZERZÉS NAGYSÁGRENDILEG 40-40-20 százalékOS ARÁNYÚ FELOSZTÁSÁRÓL,
valamint a részletes ajánlati áraikról, amelynek bizonyítékait a versenyhatóság a helyszíni kutatásokon több résztvevőnél is megtalálta. A cégek úgy tervezték megvalósítani a megállapodásukat, hogy a felosztással kedvező irányba befolyásolják a közbeszerzési kiírást.
A jogsértés miatt a GVH Versenytanácsa összesen 669 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra.
A döntés tekintettel volt a vállalatok pénzügyi teljesítőképességére és arra is, hogy közülük többen kis- és középvállalkozásnak minősülnek. A nemzeti versenyhatóság bírságcsökkentő körülményként vette figyelembe, hogy az érintett cégek egyike – a Dräger Medical Kft. – egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.
„A közbeszerzési kartellek felszámolására különös hangsúlyt fektetünk, mellyel a központi költségvetés forrásait, a magyar emberek pénzét védelmezzük. Tapasztalataink szerint a közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépünk fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen. Az összejátszó cégekre kirótt versenyjogi bírság mellett komoly büntetőjogi és polgári jogi (kártérítési) következménye is lehet az ilyen cselekedeteknek.” – hívta fel a figyelmet a GVH az Indexhez is eljuttatott közleményében.