A Pénzügyminisztérium közlése szerint a kormány benyújtotta az új katatörvényt. Az új szabályozás – amely szeptember elsején lép hatályba, amennyiben az Országgyűlés megszavazza – értelmében 18 millió forintra emelik a bevételi értékhatárt, de ezzel az adózási formával csak azok élhetnek, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók.
A Pénzügyminisztérium honlapján megjelent közlemény szerint az új törvény továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak.
Az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították – közölte a tárca.
Az új kata, a kisadózó vállalkozók tételes adója a tervezet szerint az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak.
A jogszabálytervezet szövege szerint az, aki eléri ezt az összeghatárt, az a fölötti bevétel után 40 százalékos különadót kell fizessen.
Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint. Az új szabályok egyértelmű viszonyokat teremtenek a színlelt munkaviszony kizárása érdekében is: az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják, olvasható a közleményben.
Az új katásoknak így csak magánszemélyektől származhat bevétele, kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne, jegyezte meg a minisztérium.
Amennyiben az Országgyűlés megszavazza az új kataszabályokat, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz.
Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását
– közölte a tárca.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (k) az elhúzódó háború miatt kialakult európai gazdasági válságról a háborús inflációról és az energiaárak alakulásáról ad tájékoztatást a Fidesz- és a KDNP-frakciónak a parlamentben 2022. július 11-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)