Index Vakbarát Hírportál

Magyar miniszter ilyet még nem tett az orosz–ukrán háború kitörése óta

2022. július 14., csütörtök 07:52 | aznap frissítve

Az Index értesülései szerint a miniszter a nyugat-ukrajnai Lembergbe látogat, hogy tárgyalásokat folytasson.

„Indulás Ukrajnába, mert a világnak szüksége van a gabonára” – ezzel a felütéssel tette ki az agrárminiszter a közösségi oldalára, hogy a háború sújtotta országba látogat. A látogatás érdekessége, hogy

Nagy István az első olyan magyar miniszter, aki az orosz invázió kiterjedése óta Ukrajnába látogat.

Az Index értesülései szerint a miniszter Lembergbe megy.

Ugyanakkor igaz az is, hogy a háború kitörésének kezdetén járt már miniszter Ukrajnában, azon belül Kárpátalján:  Szijjártó Péter Csap településen egyeztetett Kárpátalja kormányzójával.

Mint ismert, a török védelmi miniszter szerdán közölte, hogy sikerült megállapodásra jutni az orosz, ukrán, török és ENSZ-tisztségviselők részvételével zajló megbeszéléseken koordinációs központ létrehozásáról, szavatolva ezzel az ukrán gabonaexport fekete-tengeri újraindításához szükséges biztonságos útvonalakat. 

Magyar különítmény látogatott a háború sújtotta országba

Ha nem is miniszter, de egy magyar küldöttség járt már a napokban a szomszédos országban, mint a Mandiner felidézi, a Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy egy kisebb küldöttség élén látogatott Ukrajnába, ahol találkozott Valerij Zaluzsnijjal, az ukrán hadsereg főparancsnokával. A magyar delegáció megismerkedett Ukrajna biztonsági helyzetével, az Orosz Föderáció harccsoportjainak összetételével és létszámával mind Ukrajna ideiglenesen megszállt területein, mind pedig a határok mentén, írja a lap.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép: Nagy István agrárminiszter. Fotó: Facebook)

Rovatok