Index Vakbarát Hírportál

Növelte az áramtermelését Csehország tavaly

2022. július 18., hétfő 18:51

Csehország éves szinten 4,3 százalékkal, 84,9 terawattórára növelte az áramtermelését tavaly – közölte a cseh Energetikai Szabályozó Hivatal hétfőn Prágában.

A villanyáram legnagyobb részét, 31,4 terrawattórát a barnaszénalapú erőművek állították elő. A második helyet a két atomerőmű foglalja el, amelyek 30,7 terrawattóra áramot termeltek.

Egy évvel korábban az atomerőművek voltak az első helyen több mint 30 terrawattóra árammal, míg a barnaszénalapú erőművek 29 terrawattóra áramot állítottak elő.

A megújuló energiaforrásokból 2021-ben 10,5 terrawattóra áram termelődött, mintegy 250 gigawattórával több, mint 2020-ban. A földgázalapú erőművek 7 terrawattórát, míg a feketeszénalapúak 2,8 terrawattórát termeltek.

Csehország úgynevezett bruttó áramfogyasztása éves szinten 3,2 százalékkal 73,7 terrawattórára emelkedett. A legnagyobb mértékben, 8,1 százalékkal a háztartások áramfogyasztása nőtt.

Az úgynevezett nettó áramfogyasztás 62,8 terrawattóra volt. Ez azt jelenti, hogy a szénerőművek, illetve az atomerőművek nagyjából az országos áramfogyasztás felét fedezték.

Rovatok