Index Vakbarát Hírportál

Sikeres vásárlásról tett bejelentést az OTP Bank

2022. július 18., hétfő 18:22

Az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján bejelentette, hogy lezárta az Alpha Bank Albánia megvásárlására irányuló tranzakciót. A sikeres tranzakcióval az OTP Csoport – amely egyben az OTP Bank Albánia tulajdonosa is – tovább erősíti piaci pozícióját Albániában. Az integráció eredményeként az OTP Csoport piaci részesedése Albániában mérlegfőösszegben várhatóan eléri a 11 százalékot, az ügyfélhitel-állomány pedig másfélszeresére nő. Ez utóbbi alapján a bankcsoport albániai operációja 16,3 százalékos részesedéssel a harmadik legnagyobb helyi piaci szereplővé válhat.

A következő időszakban az OTP Csoport mindkét albán bankjának fő célja lesz a magas szolgáltatási színvonal biztosítása és az integrációs folyamat sikeres megvalósítása – olvasható a bankintézmény által kiadott sajtóközleményben. A tulajdonosváltással kapcsolatban jelenleg az Alpha Bank Albánia ügyfeleinek nincs teendőjük, a jövőben pedig a bank ügyfelei értesítést kapnak majd a bankok összeolvadásával kapcsolatos legfontosabb mérföldkövekről.

„Az Alpha Bank Albánia jól működő, jól menedzselt bankként az OTP Csoport igen értékes tagjává vált a mai nappal. Ez az újabb akvizíció megerősít minket abban, hogy jó döntést hoztunk, amikor négy évvel ezelőtt az albán piacra léptünk. Azóta bankunk, az OTP Albánia az elmúlt három évben teljesítette stratégiai céljait, 2021-ben viszonylag kis piacrésze ellenére Albánia legjövedelmezőbb és legköltséghatékonyabb bankjává vált” – jelentette ki Wolf László, az OTP Bank magyarországi vezérigazgató-helyettese.

Most pedig az Alpha Bank megvásárlásával nemcsak tovább erősítjük hosszú távú és komoly elkötelezettségünket az albán bankpiac iránt, de azt is jelezzük, hogy az OTP Csoport szilárd alapokkal rendelkező, tőkeerős, kiemelkedő likviditású bankcsoport, a menedzsment pedig elkötelezett a regionális jelenlét erősítése mellett

– tette hozzá Wolf László, hangsúlyozva: ez az esemény fontos mérföldkő az albán bankcsoport fejlődésében.

Más országban is vannak tervek

Korábban Csányi Sándor , az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: küszöbön volt egy üzbég bank megvásárlása is, de az üzlet végül kútba esett.

A jogi egyesülésig (várhatóan 2022 végéig) a két bank különálló intézményként működik, az OTP Bank Albánia és az Alpha Bank Albánia teljes integrációját célzó folyamat a tervek szerint 2023-ig tart majd. Az Alpha Bank Albánia ideiglenesen továbbra is az „Alpha Bank Albania” nevet fogja használni, de mostantól már nem nem része az Alpha Bank Csoportnak, és azzal semmilyen módon nem áll kapcsolatban.

Az OTP Csoport a 2014-ben kezdett újabb tranzakciók eredményeként mostanáig az Alpha Bank Albániával együtt összesen 9 országban 12 pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentette be. Ezek közül – a szlovén Nova KBM tranzakció kivételével, amelynek pénzügyi zárása még folyamatban van – mindegyiket sikeresen integrálták a bankcsoportba, és az OTP új országokba is belépett, mint Albánia, Szlovénia és Moldova.

Ezzel a csoport a kelet-közép-európai régió legaktívabb bankpiaci konszolidátorává vált: jelenleg Magyarország mellett meghatározó pozíciót tölt be a bolgár, szerb és montenegrói piacokon, és érdemben erősítette a külföldi csoporttagok profit-hozzájárulását.

A bankcsoport jelenleg 11 országban, közel 16 millió ügyfélnek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. Az OTP Csoport diverzifikált és átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkezik, székhelye Budapesten található. A bankcsoportot 1995 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén.

Rovatok