Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás ígértet tett, szerinte lépéselőnyben vagyunk

2022. július 19., kedd 12:55

Folyamatos a gáztározók feltöltése, az ország gázellátása, ahogy eddig is, biztosított – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Menczer Tamás azt mondta, hogy a tározók töltöttsége – kapacitásukhoz mérten – 44-45 százalékon áll, míg az ország éves fogyasztásához képest ez az arány meghaladja a 26 százalékot.

Az európai töltöttségi átlag 15 százalék alatt van, tehát „jelentős lépéselőnyben vagyunk” – mondta Menczer Tamás.

A kabinet azzal bízta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy intézkedjen 700 millió köbméter, a már meglévő szerződéseken felüli gáz beszerzéséről. A miniszter ezt a munkát folyamatosan végzi, ezt a mennyiséget még be tudnák tárolni a tározókba – közölte az államtitkár, aki szerint

AZ ŐSZI ÉS A TÉLI HÓNAPOKRA A GÁZTÁROZÓK TELITETTSÉGE MEGFELELŐ LESZ.

Elmondása szerint Európában most nem az a fő kérdés, hogy mennyibe kerül a gáz, hanem az, hogy van-e elegendő és jut-e mindenkinek. „Nálunk van elegendő energiahordozó, érkezik a gáz folyamatosan, és azon is dolgozunk, hogy az ország energiabiztonságát megőrizzük” – mondta az államtitkár.

Északi Áramlat

Az Északi Áramlat 1 gázvezeték leállásáról Menczer Tamás megjegyezte, hogy a helyzet súlyos, mivel Oroszország már a vezeték karbantartási munkálatainak kezdete és a szállítás felfüggesztése előtt is 40 százalékra korlátozta a kapacitást.

A munkálatok hivatalosan július 21-ig tartanak a vezetéken, de jelenleg senki nem tudja, hogy a határidő után valóban megindul-e a gázszállítás, és ha igen, mekkora mennyiségben – emelte ki az államtitkár. Hozzátette: ha nem, akkor az „izgalmas helyzetet” teremt, elsősorban Németországban.

Két irányból érkezik

Magyarországra két irányból érkezik az orosz gáz: a déli gázfolyosón – Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül – 3,5 milliárd köbméter jön, míg Ausztria felől további egymilliárd köbméter – közölte.

Menczer Tamás szerint most arról folynak a tárgyalások, hogy a teljes orosz gázmennyiséget átirányíthassák a déli gázfolyosóra. Hangsúlyozta, hogy az európai gázfelhasználás 40-50 százaléka orosz forrásból származik, tehát ezt nem lehet egyik napról a másikra kiváltani.

Valóban a háború „minden bajnak az okozója”, de a helyzetet az unió szankciói csak tovább rontják – mondta. Menczer Tamás a Kossuth rádió műsorában hazugságnak nevezte, hogy a kormány nem tett semmit az orosz gázfüggőség ellen.

Míg 2010-ben a szomszédos országok közül Magyarországnak csupán kettővel volt gázvezeték-összeköttetése, jelenleg a hétből hattal van. Míg 12 évvel ezelőtt csak egy hosszú távú gázmegállapodása volt az országnak, jelenleg kettő van: egy Oroszországgal, egy pedig a Shell-lel.

Rovatok