A Tesco július közepén karácsonyi reklámot tett közzé, amelyben azt javasolja a vásárlóknak, hogy az emelkedő élelmiszerárak költségeit oszlassák szét azzal, hogy hónapokkal korábban kezdik meg az ünnepi előkészületeket.
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) szerint az infláció 40 éves csúcsot ért el az Egyesült Királyságban, és a múlt hónapban elérte a 9,4 százalékot, ami az üzemanyag- és élelmiszerárak hatalmas emelkedésének köszönhető. Emiatt tette közzé figyelmeztető reklámját a Tesco.
Bár a Tesco elismeri, hogy a vásárlók számára még korai lehet készülni a karácsonyra, a szupermarket szerint azonban ez segít vásárlóinak „felkészülni az ünnepi szezonra”, hogy a téli ünnep ne veszítsen fényéből az esetleges spórolások miatt.
Az új hirdetés így szól, „Karácsonyi hirdetés júliusban? Tudjuk. Koraiak vagyunk. De idén szeretnénk segíteni, hogy feloszthassa a költségeket”.
A szupermarket az Independent szerint ezt úgy tervezi elérni, hogy a Clubcard-tagok egész évben megőrizhetik a vásárlás során összegyűjtött utalványokat. A Tesco szóvivője azt mondta, a Tesco a kuponokat a következő módon értékesíti: Mivel egy négytagú család átlagos heti bevásárlása 99,4 fontba (46800 forint) kerül, a vásárlók legalább 1292 pontot takaríthatnak meg, ha már ma elkezdenek spórolni, ami 12,92 fontnak vagy egy extra ajándéknak felel meg.
Novemberben, közvetlenül a nagy ünnepi bevásárlás előtt a számlatulajdonosok megkapják az összes utalványukat.
Alessandra Bellini, a Tesco kereskedelmi vezetője elmondta, „tudjuk, hogy sok vásárlónk érzi idén a pénzügyi szorítást, és jól jönne egy kis segítség karácsonyra”.
A Clubcard karácsonyi megtakarítás egy okos módja a karácsonyi költségek elosztásának, anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk azokban a dolgokban, amelyek örömet okoznak nekünk az év ilyen különleges időszakában. Ez csak egyike azoknak a módoknak, amelyekkel segítjük vásárlóinkat abban, hogy kevesebbet költsenek a Tescóban
– fogalmazott a kereskedelmi vezető.
A vásárlók a Clubcard Christmas Savers egyenlegét felhasználhatják élelmiszerekre, üzemanyagra és ajándékokra, például játékokra az üzletben, vagy a Clubcard Rewards partnereknél családi kirándulásokra, wellnessnapokra vagy magazin-előfizetésekre.