Index Vakbarát Hírportál

Megvan a megoldás Salgótarján felemelkedésére

2022. július 22., péntek 15:10

A kormány célja, hogy a vidéki települések innovációs mutatóik növelésével, magas hozzáadott értékű technológiák meghonosításával javítsák gazdasági, ipari teljesítményüket, fokozzák népességmegtartó képességüket. Salgótarján a várossá nyilvánításának századik évfordulóján tűzte ki célul egy komplex szakmai fejlesztési program megalkotását – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken.

A tájékoztatás szerint a megyei és városi vezetők Palkovics László technológiai és ipari miniszterrel tekintették át a projektindító megbeszélésen a közös munka kereteit, amelyen részt vettek a tudásipari fejlesztésben érintett szervezetek és intézmények képviselői is. A megbeszélést 2022. július 22-én tartották Salgótarjánban. 

A felek a gazdasági trendekre, a térségi adottságokra, az Ipar 4.0 és a Szakképzés 4.0 elvárásaira tekintettel azonosították be azokat a kitörési pontokat, kulcsterületeket, amelyekre alapozva növelni lehet a helyi gazdaság teljesítőképességét. A város egyebek mellett az igényekre szabott képzésfejlesztéssel, turizmusfejlesztéssel, a kutatás-fejlesztés és innováció gazdasági hasznosulásának támogatásával, digitalizációval mozdítható előre egy sikeres jövő felé – áll a szaktárca tájékoztatásában.

A közlemény szerint a térségben élők boldogulására alkalmas lehetőségeket különböző ágazatokban, leginkább a jármű- és a könnyűiparban, a körforgásos gazdaságban, valamint a korszerű energiatechnológiákban érdemes keresni. A salgótarjániak életminőségét a kényelmesebb utazásokkal és tisztább levegővel is javíthatja a közlekedési szolgáltatások zöldítése – írja az MTI.

A kétezres évek elején a hazai ipari termelés zöme az ország északi megyéiben koncentrálódott. A területi megoszlás fokozatosan kiegyenlítettebbé vált, a kapacitások dél és kelet felé mozdultak. A tapasztalatok szerint a felzárkózó régióknak, megyéknek érdemes jól körülhatárolt iparági tematika mentén megszervezniük, összehangolniuk erőfeszítéseiket, ezen dolgozunk Salgótarján esetében is

– közölte Palkovics László.

Rovatok