Index Vakbarát Hírportál

KSH: Budapesten a legmagasabb a foglalkoztatási arány

2022. július 24., vasárnap 18:48

Az első negyedévben a legmagasabb, 79,9 százalékos foglalkoztatási arány Budapestet, a legalacsonyabb pedig 66,3 százalékkal Somogy megyét jellemezte – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című kiadványából.

A kiadvány szerint az év első három hónapjában a foglalkoztatási ráta egy év alatt 2,2 százalékponttal 74 százalékra nőtt országosan, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 4,5 százalékról. Az egyes térségekben a munkanélküliségi ráta 0,8 és 9,5 százalék között szóródott.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 508 ezer forint, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 338 ezer forint volt.

Március végén 251 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

65 ezer üres álláshely van Magyarországon

Éves szinten 65 ezerre nőtt az üres álláshelyek száma az országban. A munkaerőpiac feszesebbé vált: tíz üres álláshelyre átlagosan 39 álláskereső jutott. A két szélsőértéket Budapest és Győr-Moson-Sopron megye, illetve Hajdú-Bihar és Somogy megye képviselte a tíz üres álláshelyre eső 13-13, illetve 89-89 álláskeresővel.

Magyarországon március végén 1,9 millió vállalkozást tartottak nyilván, 2,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A regisztrált magyarországi vállalkozások 23 százaléka budapesti székhellyel rendelkezett, míg a legkevesebb vállalkozás Nógrád és Tolna megyében volt, az országos szám 1,3, illetve 2 százaléka.

A gazdasági szervezetek az első negyedévben 1916 milliárd forint értékű új beruházást hajtottak végre, ez 14 százalékos növekedés éves összevetésben.

A beruházások egy lakosra jutó értéke Budapesten volt a legmagasabb, 461 ezer forint, ez 2,3-szerese az országos átlagnak, ami 198 ezer forint. A lista másik végén Nógrád megye állt egy emberre jutó 67 ezer forintos értékkel.

(Borítókép: Balaton József / MTI)

Rovatok