Index Vakbarát Hírportál

Rezsiemelés: nagyon drága lesz ősztől az orosz gáz

2022. július 29., péntek 07:29

A lakossági ár kilenc-tízszeresébe kerülhet ősztől az Oroszországból importált gáz, és ez magyarázza azt, hogy a kormánynak változtatnia kellett a rezsicsökkentés szabályain – írja a g7.hu.

Azt írták, hogy a nyilvánosan elérhető adatok szerint már májusban is jelenetős drágulást lehetett mérni a gázimportnál,

és az elmúlt hetekben biztossá vált, hogy az ősszel még ennél is többet kell fizetni.

Májusban az Eurostat külkereskedelmi adatai szerint átlagosan 123 eurócentért importáltak Magyarországra egy köbméter gázt, ami az akkori euróárfolyamon számolva 475 forintnak felelt meg. Ez akkor történelmi csúcsnak minősült, azóta pedig a forint gyengülésével csak romlott a helyzet.

Az oroszokkal való különszerződés révén az állami MVM-csoport egyébként ennél valamivel olcsóbban veszi a gázt, de vélhetően nem sokkal, mivel ők a messze legnagyobb hazai vásárlók, vagyis ők befolyásolják a legjobban az átlagárat.

Júniusban aztán a gáz még inkább drágult a nemzetközi piacokon – elsősorban amiatt, hogy az oroszok csökkentették az export volumenét –, miközben a forint értéke is jelentősen romlott. A g7.hu szerint ezt a kormányzat is észlelte, és levonhatták azt a következtetést, hogy szeptemberre olyan drága lesz már a gáz, hogy a mostani gazdasági helyzetben egyszerűen nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést.

Őszre teljesen elszállhat a gáz ára

A G7 a tőzsdei árak eddigi mozgása alapján úgy becsüli, hogy ősz elejéig tovább drágul a gáz a nemzetközi piacon, és akkor már köbméterenként 600 forint fölött lehet az orosz gáz ára,

ezáltal pedig a földgáz piaci ára a kilenc-tízszerese lesz annak, amennyiért a lakosság kapná a gázt a rezsicsökkentés szerint.

Havi szinten mindez százmilliárdos nagyságrendű veszteséget okozhatna az MVM-nek, és ezért dönthetett úgy a kormány, hogy megváltoztatják a rezsicsökkentés szabályait.

Veszélyben az energiaszektor

A magyar kormány július közepén a rezsicsökkentés módosítása mellett az energia-veszélyhelyzetet is kihirdette. Orbán Viktor maga is elismerte, hogy bonyolult idők jönnek, és ez már nemcsak a gáz-, hanem az üzemanyag-ellátás tekintetében is látszik már

(Borítókép: Gázvezetékek Oroszországban 2021. november 17-én. Fotó: Andrey Rudakov/Bloomberg via Getty Images)

Rovatok