Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas vagyont örököl az állam évről évre

2022. augusztus 9., kedd 05:53

Nagyjából évi 4,5 milliárd forint értékű vagyonhoz jut az állam az örökös nélküli halálesetek következtében – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Az MNV tájékoztatása szerint az állam által örökölt vagyon legnagyobb részét az ingatlanok teszik ki, ezek együttes értéke éves szinten a 3,5-4 milliárd forintot is elérheti.

Az elmúlt években az összes haláleset nagyjából 1 százalékánál – ez 1500-1600 alkalmat jelent – indult olyan hagyatéki ügy, amikor az elhunytnak nem találhatók az örökösei, vagy azok visszautasítják a hagyaték átvételét – jelezte az MNV.

Mint írták, ezekben az esetekben az örökös az állam lesz, amelynek az örökölt vagyon értékéig az esetleges adósságért is felelősséget kell vállalnia. 2020-ban például 6,7 milliárd forint adósságot örökölt az állam. Az örökösök felkutatása az utolsó lakhely szerinti önkormányzatra hárul, ennek hatékonysága azonban változó, van, amikor kimerül abban, hogy a helyi hirdetőtáblára kiírják, hogy keresik a hozzátartozókat.

Ha valaki egyenes ági örökös és végintézkedés nélkül hal meg, akkor a hagyaték a szülőket, majd a testvéreket, illetve az ő leszármazottjaikat illeti. Mindez visszamegy egészen a nagyszülőkig, dédszülőkig, azaz csak egészen ritkán fordul elő, hogy végül az államhoz kerül valakinek a vagyona vagy az adóssága

– tájékoztatta az rtl.hu-t Bálint László György ügyvéd.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2018-ban elvégzett felmérése szerint a magyar lakosság 10 százaléka rendelkezhet végrendelettel. Az ennél korábbi felmérések jóval alacsonyabb arányt, 4-5 százalékot mértek.

Tavaly viszont már látványosan nőtt a végrendeletet készítők száma, majdnem húsz százalékkal többen fordultak közjegyzőhöz emiatt, mint 2020-ban, és a 2019-es állapothoz képest is csaknem 17 százalékos a növekedés – közölte a MOKK.

Rovatok