Egy eszmetörténésszel és egy jövőkutatóval jártunk utána annak, hogy valóban igaz lehet-e Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon jóslata, hogy a veszélyek korába léptünk. Ahhoz, hogy ezt értelmezzük, nagyon fontos lehámozni a kérdésről a politikai kommunikációt és magát a prognózist.
Minden ma élő emberre tíz ember jutott az eddigi ismert történelemben, és ha az emberek olyan sokáig élnek, mint az átlagos emlősfajok, akkor minden ma élő emberre ezer ember jut a jövőben. Ám ezek csak statisztikák. Minden korszakban minden generációt az érdekel, hogy mi vár rá. Alig több mint 30 éve ért véget a hidegháború, ami ha létezik apokalipszis, akkor még annál is rosszabb képpel fenyegetett. Így nem csoda, hogy amikor vége lett, akkor az egyes politikai gondolkodók sokkal jobbnak látták a jövő alakulását.
Úgy tűnt, hogy Amerika néhány évtizeddel a fasizmus második világháborús veresége után a kommunizmust is lezárta, így a főbb ideológiai vitákat is letudta. Ezt követően a kapitalizmus és a demokrácia kezdett terjedni. Így nem is csoda, hogy megszületett Francis Fukuyama politikai teoretikus tézise, miszerint „poszttörténelmi” és „történelmi” társadalmakra lesznek tagolva a régiók a világban. Azt jövendölte, hogy a történelem vége felé járunk, és a háború már csak halványan fog pislákolni etnikai és szektás konfliktusok formájában. Úgy látta, a nagyszabású háborúk már a múlté lesznek, ahogy az aztékok is.
de idén február végére egyértelmű lett: a történelem nem ért véget.
Orbán Viktor miniszterelnök is mostanra datálja a fordulópontot. Idén nyáron a tusványosi beszédében úgy fogalmazott, hogy a világ „nagyot fordult. 2019-ben egy rendkívül optimista és bizakodó tábornak lehettünk a résztvevői. Azonban az az évtized, amelyik most megnyílt előttünk, jól láthatóan a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk évtizede lesz”. A számtalan kihívás mögött három „megrendülést” idézett fel:
Mára egyértelmű lett: a magyar miniszterelnök azt kommunikálja, hogy egy új korszakba léptünk, ahol az eddigi gondtalan életünk gondterhelt lesz. A júliusi tisztavatáson egy meglehetősen rövid beszédében megerősítette, hogy „készülnünk kell az új korszak kihívásaira, vagyis fel kell készülnünk minden lehetséges forgatókönyvre”.
Tehát a veszélyek korába léptünk, legalábbis Orbán Viktor értelmezésében. Ez egy olyan tézis, amit nem lehet azonnal igazolni vagy cáfolni, ezt az élet fogja eldönteni. Ám a várakozásokat megvizsgálhatjuk, és bizonyos trendek már most látszódnak, ezekből lehet következtetni. A politikával foglalkozó embereknek hasznos lehet, ha ebből a narratívából le tudják választani magát a politikai kommunikációs terméket – amit a szavazatok maximalizálására találtak ki –, és magát a negatív prognozist – amire egy államnak fel kell készülnie, függetlenül attól, hogy ki vezeti.
Lapunk több szakértőt is megkeresett ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. Molnár Attila Károly eszmetörténész, a Molnár Tamás Kutatóintézet vezetője a miniszterelnök kommunikációját nem tekinti kommunikációs terméknek.
Számtalan konfliktusban benne élünk. Nyilván, ha a miniszterelnök szóba hoz egy témát, azt azért teszi, mert valamit mondani akar, egységet akar kiváltani. Ez a gondolat, miszerint nehéz időszak jön, egyszerre vízió és egyszerre akar mondani vele politikailag valamit
– nyilatkozta az Index megkeresésére Molnár Attila Károly, aki szerint, ha belegondolunk a tömegkultúrába, nagyon divatosak lettek a negatív várakozások. Régóta van olyan várakozás, hogy lehetnek itt még konfliktusok. Molnár Attila Károly szerint a XX. században volt két boldog korszaka a nyugatnak: 1945-től volt 30 év, amikor nem voltak komoly konfliktusok. A másik ilyen korszak pedig a hidegháború után volt. „Ennek pedig vége van, ha nincs egy egypólusú világ, akkor konfliktusok is lesznek”. Tehát van egy ilyen várakozása is az embereknek, és vannak geopolitikai okok is erre.
A tudománnyal való szkepszis a jobboldali politikában nem új keletű. „A miniszterelnök itt arra gondolhatott az értelmezésében, hogy szerinte nem lehetséges, hogy a tudomány megoldja a problémáinkat, ez alapvetően egy konzervatív alapállás. A másik, hogy az ukrán háború kiváltotta a nemzetállamok szerepének felértékelődését. Hiszen mindenki azt mondta, hogy Ukrajnát mint nemzetállamot meg kell védeni. Ennek értelmezéséből számomra az derül ki, hogy mégiscsak van valamiféle állami önrendelkezés még a Nyugat szerint is. Így a brüsszeli kommunikációban van némi ellentmondás. A nemzetállam egy fontos kérdés lett az elmúlt években” – summázta lapunknak Molnár Attila Károly.
A lapunknak nyilatkozó eszmetörténész szerint Huntington és Fukuyama között annyi hasonlóság van, hogy mindkettő a külpolitika területén idealista. Az eszméknek szerintük van jelentőségük. Viszont John Mearsheimer, a realista iskola képviselője szerint az érdekek ütközése zajlik most. Ha egymás érdekeit figyelembe vesszük és keresünk egy modus vivendit, akkor lehetségesek a megoldások. A realista álláspont egy politikailag erkölcstelen állapot, ezért egy realista soha nem tudja egy demokráciában – talán nem is akarja – kimondani, hogy realista. Minden politikustól erkölcsi magyarázatot várnak a szavazók.
Rab Árpád Szörény, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa és jövőkutató szerint nem kérdés, hogy meg fog változni a világ. Lapunknak úgy fogalmazott, hogy „alapvetően az emberiségnek mindig voltak kihívásai, és mindig az akkori kornak a maga kihívásai voltak a legfontosabbak”. Ám szerinte, ellentétben „a középkori emberrel, akinek az életét 500 változóval le tudtuk írni, most 10 000 változót kell vizsgálni”. Most már egy közösség életét befolyásolják olyan szereplők is, akiket nem is ismernek, a világ távoli eseményei is nagy hatással vannak az életünkre.
„Változékonyabb, gyorsabb, élesebb korszak felé megyünk. Hogy a szűkülő erőforrásokat ki tudja majd uralni, az egy nagyon nagy kérdés, de most mindenki uralni akarja a jövőt. Az emberiség mindig újra kalibrálja magát, és egy nagyon izgalmas, kihívásokkal teli korszak jön. Az európai térségnek és azon belül Magyarországnak rengeteg lehetősége van, de azt nem gondolom, hogy veszélyesebb időszak jön most” – mondta Rab, aki kiemelte:
Az erőforrások most szűkösek, megvan minden erőforrásunk, de aránytalanul van elosztva. Hogy melyik erőforrással hogyan gazdálkodunk, annak most a legkritikusabb pontja a tervezés. E kihívások között a legfontosabb az, hogy az emberiség hogyan kezeli saját zsenialitásának veszélyeit.
Még 500 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy napon a jövedelmek néhány generációnként megduplázódnak, hogy az emberek többsége megéri, hogy unokái felnőjenek – ahogy arra a Foreign Affairs nemzetközi szaklap emlékeztet. Az emberiség teljes elpusztulásának lehetőségére irányuló nézetek különösen a hidegháború hajnalán voltak elterjedtek, nem sokkal azután, hogy az atomtudósok lehetővé tették az emberiség pusztító potenciáljának hatalmas megugrását.
Ahogy Winston Churchill brit államférfi 1946-ban a rá jellemző hévvel fogalmazott, miszerint „a kőkorszak visszatérhet a tudomány csillogó szárnyain”, és ez „akár a teljes pusztulást is eredményezheti”.
(Borítókép: Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. Fotó: Kaszás Tamás/Index)