Index Vakbarát Hírportál

Különleges emlékérme-sorozatot indított az MNB

2022. augusztus 19., péntek 16:36

Bemutatták a Nemzeti Hauszmann Program eredményeit bemutató emlékérme-sorozat első darabját. A budai vár Szent István-termének kiemelkedő részleteit ábrázolja az elsőként forgalomba bocsátott fizetőeszköz.

A hétrészesre tervezett sorozatban a Nemzeti Hauszmann Programban felújított vagy újjáépített legfontosabb épületekről bocsátanak ki évente egy emlékérmét. A sorozat hét eleme – az MNB-kibocsátások körében egyedülálló módon – egybeillesztve méhsejtszerkezetet alkot – emelte ki Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. A Szent István-termet tavaly augusztus 20-án nyitották meg a látogatók előtt. Az emlékérme kibocsátásával az újranyitás évfordulóját ünneplik.

A 3000 forint névértékű, Nordic Gold alapanyagú színesfém emlékérme törvényes fizetőeszköz, azonban a mindennapi forgalomban való használata kerülendő

– mondta, hozzátéve, hogy a rajta szereplő névérték az érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.

Az emlékérme hatszög alakja kuriózumnak számít, a Nordic Gold ötvözetet pedig először választották ki forint emlékérméhez – emelte ki, hozzátéve: az emlékérméből 20 ezer darab készíthető, különleges, úgynevezett proof-like technológiával.

Madaras Bence, a Várkapitányság vezérigazgatója elmondta, hogy a Szent István-terem emlékérme Endrődy Zoltán iparművész és Endrődy Orsolya grafikusművész alkotása.

Az emlékérme előlapján az újjászületett terem falikárpitjának részlete látható, középpontjában az apostoli kettős kereszttel, körülötte a kárpit egyéb díszítőelemeivel. A hátlapon a Szent István-terem meghatározó eleme, a Zsolnay-kandalló részlete szerepel Szent István mellszobrával a középpontban. Mint Hergár Eszter rámutatott, a motívum a széleken tervrajzszerű szerkesztett vonalakkal jelenik meg, amelyeket a középpont felé egyre magasabb plasztika vált fel, utalva a tervek megvalósulásának folyamatára. 

Az emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követően egy évig névértéken vásárolható meg az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

Rovatok