Index Vakbarát Hírportál

DK: akár 30 százalékkal is drágulhat az iskolai étkeztetés

2022. augusztus 22., hétfő 13:51

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint akár 30 százalékos drágulás is lehet szeptembertől a közétkeztetésben, a drágulás okának pedig az „orbáni inflációt” nevezte meg Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja egy hétfői online sajtótájékoztatóban.

„Drágábbak az élelmiszerek, drágább a benzin a céges autókba, és drágább a rezsi is. Ezek mindegyike beépül a menza árába, ezért jön szeptembertől brutális drágulás, amelyet az emberek, a szülők fognak megfizetni” – vélekedett Ráczné Földi Judit.

Hangsúlyozta: mivel a miniszterelnök csak a saját fizetését triplázta meg, a magyarokét nem, sok családnak lesz megterhelő a menza ára is.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány felelős azért, hogy minden folyamatosan drágul, „Orbán miatt gyenge a forint, Orbán miatt drágulnak az élelmiszerek, Orbán miatt van rezsiemelés, és Orbán miatt lesz drágább most a közétkeztetés is” – sorolta a DK elnökségi tagja, aki hozzátette: „Orbán Viktor hazudott a választás előtt, hogy aztán minden idők legfájdalmasabb megszorításával sújtsa Magyarországot”.

A DK elutasítja, hogy a kormány az emberekkel akarja megfizettetni a saját kudarcos kormányzati teljesítményét, egyetlen gyermek sem maradhat éhes Orbán Viktor miatt.

A politikus szerint az orbáni infláció ott lesz az életünk minden területén, és ezért a helyzetért az éveken át folytatott felelőtlen forintgyengítés a felelős – idézi a Magyar Távirati Iroda Ráczné Földi Juditot.

Rovatok