Index Vakbarát Hírportál

Voltak olyan beruházások, amelyek megúszták a kormányzati zárolást

2022. augusztus 23., kedd 14:22

Ahol időben megnyitották az építési naplót, ott több beruházás kivitelezése is elkezdődött a kormányzati stop ellenére, az azonban továbbra sem ismert, hogy mely beruházásokat érinti hátrányosan az 1100 milliárd forintos kormányzati zárolás.

Az 1100 milliárd forintos kormányzati zárolás ellenére több beruházás kivitelezése is elkezdődött, a Világgazdaság információi szerint ez az építési napló megnyitásával volt lehetséges. Ugyanis azoknál a fejlesztéseknél, amelyeknél májusban megnyitották a naplót, a következő hónapokban zavartalanul megindulhat a kivitelezés.

Az egyik ilyen beruházás a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása, amelynek alapkövét tavaly októberben tették le. Az északi szakaszon a kisajátítások vannak folyamatban, a délin pedig már zajlanak a munkálatok. Kiskőrős térségében bontják a vasúti pályát, sőt néhol már az új vágányt építik. A teljes beruházásnak 2025-re kell elkészülnie.

A kormányzati stop ellenére a gyorsforgalmi és közúthálózatok fejlesztése is megvalósulhat. Ennek értelmében négysávosítják a 83-as főutat, megépítik az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszát, valamint a kalocsai Duna-híd kivitelezése is elkészülhet. Ezek várhatóan 2023 végén, 2024 elején fejeződnek be. Idetartozik az M44-es autóút is, amely a tervek szerint 2025-re jöhet létre.

A lap beszámolója szerint a kormányzati zárolástól védett a Magyar Falu és a Modern Városok Program is, így a 2023-as költségvetésben az előbbire 26,7 milliárd, míg az utóbbira 23,3 milliárd forintot különítettek el. Megvalósulnak továbbá az Európa kulturális fővárosa (EKF) 2023 projektjei is, amelyben Veszprém mintegy harmincmilliárd forintot fordíthat infrastrukturális fejlesztésekre. 

A kapacitásnövelő fejlesztéseket sem érintette a döntés, így a BMW és Mercedes beruházásai is megvalósulnak, illetve a kínai akkumulátorgyártó vállalat, a CATL fejlesztése is.

Rovatok