Index Vakbarát Hírportál

Durva üzemanyagár-emelés jön, de annak is örülhetünk, ha lesz mit tankolni

2022. augusztus 29., hétfő 11:34

Szerdától bruttó 30 forinttal nő a gázolaj piaci ára – írja a holtankoljak.hu. Mindeközben üzemanyagpiaci szakértők arról nyilatkoztak, hogy egyre nagyobb az üzemanyaghiány, és hogy a benzinkutak egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

A holtankoljak.hu szerint szerdától kezdve bruttó 30 forinttal drágul a gázolaj Magyarországon. A benzin ugyan nem drágul, de a mostani áremelkedéssel már az alábbi átlagárakra lehet számítani Magyarországon:

823,9 forintos gázolaj egyébként majdnem rekordnak számít, ennél kizárólag júniusban került többe a dízel.

Mindeközben Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke azt mondta az ATV-nek, hogy a kis benzinkutak még mindig nem kapták meg a kormánytól azt a támogatást, amelyet már hetek óta várnak (részben emiatt zártak be az augusztus 20-ai hétvégén is). Hozzátette: az árstop mellett a gáz és az áram további drágulása is nehezíti a kis benzinkutak anyagi helyzetét, ami végső soron még ahhoz is vezethet, hogy meg kell válniuk a dolgozóiktól.

A kis benzinkutak egyre kevesebb benzint kapnak

Szintén az ATV-nek nyilatkozott Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője, aki azt mondta: az üzemanyag iránti kereslet most, a nyár végén már csökken – főleg a benzin esetében –, de még mindig fennáll az üzemanyaghiány. Sőt, bizonyos szempontból még romlik is a helyzet, ugyanis a Mol nemrég egy új bejelentést tett. 

Az elmúlt napokban azt a tájékoztatást kapták a magánbenzinkutak a Moltól, hogy tovább csökkentik a számukra adható üzemanyag mennyiségét, a korábbi 50 százalékos kiszolgálást a benzin esetében 35 százalékra mérséklik

– mondta Bujdos Eszter az ATV Híradójának (korábban a benzinkutak már azt is sérelmezték, hogy augusztus elejétől kezdve a Mol az általuk megrendelt mennyiség 66 százaléka helyett már csak 50 százalékot tudott leszállítani).

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok