Index Vakbarát Hírportál

Sorra választják a csődvédelmi eljárást az eddig sikeres német cégek

2022. szeptember 7., szerda 13:21

Az eddig sikeresen működő német cégek egész sora menekült a csődvédelmi eljárásba, mert nem tudják megfelelő áron értékesíteni a termékeiket.

A koronavírus-járvány kitörésekor annyira megnőtt a kereslet a WC-papír iránt, hogy gyakorlatilag korlátlan mennyiségben lehetett értékesíteni. A körülmények azonban annyira megváltoztak az elmúlt két és fél évben, hogy az egyik piacvezető német cég, a düsseldorfi székhelyű Hakle csődvédelem alá került, mert nem tudja megfelelő áron értékesíteni a termékeit – írja a G7

Előreláthatóan az elkövetkezendő időszakban a korábban sikeres európai cégek egész sora dönt majd hasonló módon. Az említett cég, a Hakle azért került nehéz helyzetbe, mert a rezsiköltsége és az alapanyagok ára is jelentősen megemelkedett, ezt pedig már nem háríthatja olyan módon a vevőire, hogy abból profitálni is tudjon, hiába lenne a termékre kereslet. 

A német Görtz cipőboltlánc is nemrég került csődvédelem alá: a hamburgi székhelyű cégnek 1800 alkalmazottja van, országszerte pedig 160 boltot tudhat a magáénak. Az üzletek ugyan nem zárnak be, de a csődvédelmi eljárás megköveteli a cég teljes átalakítását, ha a későbbiekben is működni szeretne. A cipőboltlánc hasonló problémával küszködik, mint a Hakle: nem tud annyit emelni az árakon, hogy a működése ne veszteséges legyen. 

Rovatok