Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is közel egy évig tart új állást találni Magyarországon

2022. szeptember 22., csütörtök 09:16

A munkanélküliek száma 2022 augusztusában 177 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 3,6 százalék volt – derült ki a KSH augusztusi foglalkoztatási adatokat közlő gyorsjelentéséből. Mindez javuló tendenciát jelent.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is a nemzetközi meghatározást használja, így a hivatal szerint munkanélküli az, akinek úgy nincs munkája, hogy az utóbbi négy hétben aktívan keresett magának állást, és ha találna, már két héten belül munkába is tudna állni.

Ezt a társadalmi réteget vizsgálva jutott a KSH arra az eredményre, hogy a 2022. június–augusztusi időszakban a magyar munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer főt, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékot tett ki – szerepel a KSH közleményében. 

Éves összehasonlításban ezek az adatok így festenek, azaz 2022. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest:

A munkakeresés átlagos időtartama 9,9 hónap volt, a munkanélküliek 37,7 százaléka legalább egy éve keresett állást.

2022. augusztus végén az egy évvel korábbihoz képest: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 9,6 százalékkal, 231 ezer főre csökkent.

A KSH mindeközben közölte a foglalkoztatási adatokat is: 

2022. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest:

(Borítókép: Szigetváry Zsolt/MTI)

Rovatok