Index Vakbarát Hírportál

Sok milliárd forintos bevétel: ennyit nyert az állam eddig az extraprofitos különadókon

2022. szeptember 25., vasárnap 16:51

A Pénzügyminisztérium által közzétett adatokból kiderült, hogy mennyit hoztak eddig az állami kasszába azok a különadók, amelyeket idén nyár elején jelentett be a kormány. A kimutatásból látszik, hogy az egyes szektoroknál már augusztusban is sok milliárd forintos pluszt hoztak a különadók.

A Pénzügyminisztérium pénteken tett közzé egy jelentést, amelyben először jelentek meg adatok arra vonatkozóan, hogy mekkora hasznot hoz az államnak a légitársaságokra kiszabott különadó. Az első alkalom ugyanis, amikor a vállalkozásoknak be kellett fizetniük a különadót, augusztus 20-a volt.

A minisztérium táblázatában „Légitársaságok hozzájárulása” jogcímen látható, hogy a légitársaságok haszna után 3,27 milliárd forintot fizettek be különadóként (de – mint korábban megírtuk – a befizetést náluk valójában a földi kiszolgálószervezetek végzik, majd az összeget áthárítják a légitársaságokra).

A kormány korábban éves szinten 30 milliárd forintnyi bevétellel számolt a légitársaságok megadóztatásával, amelyet egészen 2026-ig fenntartanának.  

Ennél is többet nyerhettek

Portfolio azt is megjegyezte, hogy a táblázat más tételeiben is látszik már a kormányzati különadó lenyomata. Bár ezeknél – a légitársaságokkal ellentétben – nem látszik elkülönítve az, hogy a korábban már létező adóterhek megemelése mekkora különbséget jelentett.

A bányajáradékoknál például az látszik csak, hogy augusztusban a tavalyi összeg mintegy 3-szorosa folyt be a költségvetésbe, és emögött nagyrészt a szektort érintő különadó-emelés állhat. Ennél is nagyobb volt a különbség az energiaellátók által fizetett jövedelemadó tekintetében:

Ott most a tavaly augusztusi 5 milliárd forintról 21 milliárd forintra emelkedett a befizetettt adó összege.

A pénzügyi tranzakciós illetékek havi összege pedig idén augusztusban 25,9 milliárd forint volt, ezáltal 5 millióval nőtt a tavalyi összeghez képest – amiben ugyancsak szerepe lehet abban, hogy a bankokra is különadót rótt ki a kormányzat.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok