Az öböl menti országok nagyjából 3500 milliárdos többletbevételben reménykedhetnek, ennek pedig egy oka van: az orosz–ukrán háború. Wagner Péter biztonságpolitikai szakértővel vizsgáltuk a fordulatot.
Mivel szinte lehetetlen az a feladat, hogy Európa azonnal megszüntesse a fosszilis tüzelőanyag iránti keresletet, kénytelenek alternatív forrásokat találni. Így az európai vezetők sorra érkeznek a közel-keleti régióba, Ursula von der Leyentől kezdve a német vezetőkön keresztül egészen Joe Biden amerikai elnökig.
A közel-keleti gázkereslet élénkülése a nyugati szankciók következménye, ami teljesen megváltoztatta a globális nyersanyag-kereskedelmet. Ennek az egész változásnak pedig az lett az eredménye, hogy egyre nagyobb figyelem övezi az öböl menti országokat. Ahogy az orosz termelés a távol-keleti kapcsolatot keresi, úgy az öböl menti országok a nyugat-európait.
Az azonban korántsem egyértelmű, hogy a forrás stabil lesz. Ezek az országok háborúk által dúlt évtizedeken vannak túl, a politikai viszonyok teljesen mások, mint Európában. Az elmúlt két évtizedben a háborúk hatása miatt a közel-keleti országokban egymillió ember halt erőszakos halált. A világgazdaságból való összes részesedésük pedig a 2012-es 4 százalékról 3 százalékra esett vissza. Amerika pedig az iraki és afganisztáni háborúk lezárása után csökkentette a katonai jelenlétét a régióban.
Az öböl menti országok közül a három igazi nyersanyagforrás Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Ezek egyértelműen autokráciák, és teljesen más szemüvegen keresztül nézik többek között az emberi jogokat is. További érdekesség, hogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti világszintű kereslet hosszú távon feltehetően csökkenni fog a karbonsemlegességi tervek miatt, miközben az éghajlatváltozás rendesen megtépázza a régiót.
Lapunknak Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója úgy foglalta ezt össze, hogy magasan Szaúd-Arábia a régióban a legnagyobb olajtermelő a maga 10 milliós éves hordómennyiségével. Utána Kuvait és az Emírségek következik az olaj tekintetében, Katar pedig földgáztermelő. Az Emírségekben már csak 20 százalék felett van az olajból származó bevételek aránya, itt már egy jelentős elmozdulás látható. A szaúdiak pedig nagyon erősen elkezdték diverzifikálni a gazdaságukat. Wagner Péter egyébként felhívta arra a figyelmet, hogy szinte bármilyen áru, ami a térségbe érkezik, Dubajban lesz kirakva, egyedül itt van meg a kapacitás a nagy forgalomra. Még Irán is innen kereskedik, és ez gyakran szüli a konfliktusokat.
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek folyamatosan növeli az olajba történő befektetést, így a közös céljuk, hogy a tavalyi napi 13 millió hordóról középtávon 16 millióra növeljék a kitermelést.
A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint ezek az országok most megpróbálják kihasználni a magas kőolajárakat. Ám ez egyik országot se tántorítja el attól, hogy a gazdaságuk diverzifikációját továbbvigyék az Emírségeknél. Ez kevésbé látványos most, de a szaúdiaknál jól látszik.
Ellenben mindezt úgy csinálják, hogy gondosan ügyelnek arra, hogy hosszú távon, ha már nem lesz ekkora kereslet a fosszilis tüzelőanyagokra, akkor is legyen alternatívájuk. Az öböl menti országok valószínűleg ugyanolyan fontos szerepet fognak betölteni a világ dolgaiban az elkövetkező évtizedekben, mint a 20. században, annak ellenére, hogy voltak, akik abban reménykedtek, hogy jelentőségük csökkenni fog.
Az Economist számításai szerint az olaj- és gázszektorban az európai importból való részesedése a térségnek a mostani 10 százalék alatti értékről 20 százalék fölé emelkedhet. Az öböl menti államok gazdasági súlya pedig a Közel-Keleten belül 1981 óta a legmagasabb, a regionális GDP 60 százalékát teszi ki, és ez feltehetően folyamatosan nőni fog. A fosszilistüzelőanyag-termelés 20 vagy annál több évig is eltarthat, majd feltehetően 2045 után csökkenésnek indul.
Egyes elemzések szerint a fosszilis energiahordozók korának utolsó fejezete zajlik, amibe még mélyen beleszólhat Kína és India is, és ez a Közel-Keletre is igaz. Sokan az öböl menti országokat a putyini Oroszországhoz hasonlítják, hiszen az elnyomást és a klientúrákat előszeretettel építik. Wagner Péter azonban kicsit árnyalta ezt a képet: szerinte helytelen Oroszországhoz hasonlítani a közel-keleti társadalmi kérdéseket.
Egyrészt nem morális okokból nem szeretjük az orosz gázt, hiszen korábban vettünk Oroszországtól nyersanyagokat. Most az a probléma, hogy megtámadott egy országot, ezzel a nemzetközi rendnek az alapszabályát rúgta fel. Másrészt nem az unió kereskedik, hanem a nyugati cégek, ahol vannak bizonyos morális feltételek. Jó példa erre a fegyveripar: az európai cégek nem adnak el olyan országnak fegyvereket, ahol emberijog-sértéseket követnek el. Ellenben mindenki kereskedik diktatúrákkal, a német gazdaság az orosz gázon alapul, és a kínai kereskedelmen
– nyilatkozta lapunknak a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, aki szerint annak, akinek a gazdasága a nemzetközi kereskedelmen múlik, nem engedheti meg magának, hogy ne kereskedjen diktatúrákkal. Muszáj súlyozni ezeket a kérdéseket.
Nagyon fontos, hogy ha európai szemmel nézzük az emberi jogi kérdéseket, akkor azt látjuk, hogy ebben teljesen elbuknak. Tekintettel arra, hogy ezeket nem ismerik, nincs az a fajta, több száz éve kiépült jogrendszer, amely az emberi jogok univerzális tételeit beépítette volna a társadalmaikba.
(Borítókép: Egy olafeldolgozó üzem Szaúd-Arábiában 2019. szeptember 20-án. Fotó: Fayez Nureldine / AFP)