Index Vakbarát Hírportál

Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline

2022. szeptember 29., csütörtök 08:37

Öt hónapos tesztidőszakkal áll át rövidített munkahétre a legnagyobb magyar könyves cég. A Libri-Bookline-nál október 1-jétől vezetik be a 34 órás munkahetet, a felszabadult egy napban pedig a munka és magánélet kiegyensúlyozására, valamint a szellemi feltöltődésre adnak lehetőséget a munkatársaknak.

A Libri-Bookline október 1-től lehetővé teszi irodai dolgozóinak, hogy a heti öt helyett négy napban végezzék munkájukat. A könyves cég ezzel a nyugati jó gyakorlatokat, a négynapos munkahetet már kipróbált országok és vállalatok példáját követi – írja közleményében a Libri-Bookline.

Mint írják, a cégek többsége a legújabb trendeket követő négynapos munkahét bevezetésétől növekvő hatékonyságot, továbbá a kollégák fejlődését és életminőségük javulását várja, a Libri kollégái pihenését és a szellemi feltöltődését szem előtt tartva döntött a rövidített munkavégzés mellett.

Az elmúlt két év bebizonyította, hogy a Libri-Bookline munkatársai minden körülmények között teljesítik a feladataikat és a vállalat képes hatékonyan működni, sőt eredményes lenni. A világjárvány okozta kényszerhelyzet miatt leegyszerűsítettünk számos belső folyamatot, átgondoltunk különböző működési mechanizmusokat, és úgy gondoltuk, eljött az ideje annak, hogy a munkatársainknak több időt biztosítsunk a pihenésre és a feltöltődésre úgy, hogy az ne menjen az eredményesség rovására

– mondta el Kovács Péter, a Libri-Bookline vezérigazgatója.

Szeleczky Noémi, a Libri-Bookline HR-igazgatója arról beszélt, hogy a kutatások, illetve a tapasztalataik is azt mutatják, hogy a munkavállaló, aki a munkahelyén és otthon is helyt tud állni, sokkal kiegyensúlyozottabb és jobban teljesít a munkahelyén is. Ezért érezték hasznosnak, hogy időt adjanak a munkatársaknak.

A másik fontos tapasztalásunk, hogy a szellemi kikapcsolódás, különösen az olvasás, nemcsak lecsendesíti az elmét, de a feltöltődés lehetőségét is biztosítja. Ezt a két tényezőt figyelembe véve döntöttünk a heti 34 órás munkahét bevezetése mellett

– tette hozzá Szeleczky Noémi.

Az október elsejétől bevezetett munkarendet öt hónapos tesztidőszakban vizsgálják, és nem kötelező a dolgozók számára. A kísérlet fontos eleme, hogy mindeközben nem csökkentik a dolgozók fizetését, és az eddigi nyolcórásról nyolc és fél órásra emelik a napi munkaidőt, hogy egy nap teljesen szabad legyen.

A Magyar Telekom már teszteli a négynapos munkahetet

A hazai nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom próbálta ki pilotprojekt keretében a négynapos munkahetet: a távközlési cég szintén a korábbi külföldi, köztük a brüsszeli, az izlandi, a spanyol, a japán és a brit példákat követve vágott bele a négynapos munkahét tesztbe. A Magyar Telekomnál júliusban indult kísérlet a napokban véget is ér.

A kísérlettől, – amelyben négy telekomos csapat is részt vett –, a vállalat vezetése szintén azt várja, hogy javul dolgozóik munka-magánélet egyensúlya, és maga a munkavégzés is hatékonyabbá válik.

Már látszanak a brit kísérlet eredményei

Nagy-Britanniában a nyár elején indult mindig idők eddigi legnagyobb négynapos munkahét pilot projektje. Magában a júniusban startolt négynapos munkahét tesztben összesen 72 brit cég 3300 munkavállalója vesz részt.

A játékszabályok alapján a decemberig tartó kísérletben való részvétel egyik fő feltétele, hogy a rövidebb munkahét bevezetésével az alkalmazottak fizetése semmiképp nem csökkenhet, miközben a munkateljesítmény sem lehet alacsonyabb, sőt a produktivitásnak még növekednie is kellene a javuló munkakörülményekkel.

Úgy tűnik, beválik a briteknél a négynapos munkahét – legalábbis ezt állítja egy tanulmány, amelyet a nagyszabású fél éven át tartó társadalmi kísérlet közepén végeztek. Ugyanis 41 megkérdezett cégből 35 azt állította, hogy valószínűleg illetve erősen valószínűleg a hat hónap leteltével is maradnak a négynapos munkahétnél.

A friss kutatási eredmények alapján a vállalatok felénél javult a termelékenység: 34 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy valamelyest nőtt a hatékonyság, míg 15 százalékuk azt mondta a hatékonyságról, hogy jelentősen megnövekedett. A cégek másik fele mindeközben arról nyilatkozott, hogy a produktivitás nem változott a négy napos munkahét mellett – számolt be az amerikai Forbes magazin.

Négynapos munkahét a nagyvilágban

Az elmúlt években több ország vezette be a négynapos munkahetet. Csak néhány példát említve:

Újságírói kérdésre válaszolva azonban a magyar kormány azt válaszolta, hogy a négynapos munkahét bevezetésének lehetősége egyelőre nem szerepel témaként a kabinet asztalán. 

Ön jó ötletnek tartja a négynapos munkahetet?

  • 3453
    Igen, határozottan, így szeretnék dolgozni.
  • 180
    Nem, rossz ötletnek tartom.
  • 174
    Nekem teljesen mindegy.

(Borítókép: Libri székház)

Rovatok