Index Vakbarát Hírportál

Űrtechnológiai központ épül Martonvásáron

2022. szeptember 30., péntek 12:13

A Remred Kft. űrtechnológiai központ létrehozását kezdte meg Martonvásáron. A mintegy 10 milliárd forintos beruházásból megvalósuló létesítményben komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.

Az űripari vállalat tájékoztatása szerint a létesítmény közel 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és olyan speciális technológiai hátteret biztosít majd a szakembereknek, amely megfelel a legszigorúbb űripari szabványoknak.

A beruházás célja, hogy a Remred a hazai és régiós űrszektorban való hiánypótlás mellett a kisműhold- és rendszerintegráció európai piacának egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon – adta hírül az MTI.

A tervek szerint a technológiai központ 2025 első negyedévében készül el,

körülbelül 3200 négyzetméter munkaterülettel rendelkezik majd, amiből a speciális laboratóriumi terület 1500 négyzetméter lesz. Ebben helyet kapnak ISO 8-as és ISO 5-ös minősítésű tisztatéri helyiségek, továbbá az űripari szabványoknak megfelelő rezgés-, sokk-, termovákuum-, anyagtechnológiai, EMC- és akusztikus tesztekhez szükséges eszközök is.

A Remred Kft. jelenleg tárgyalásokat folytat a lehetséges nemzetközi és magyar partnerekkel a beruházásról. Közleményük idézi Zábori Balázst, a vállalat műszaki igazgatóját, aki kifejtette:

Magyarország űripari fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy olyan magyar űripari rendszerintegrátor cég létrehozása, amely képes összefogni a nemzeti űrszektort, és versenyképes lehet az Európai Űrügynökség meglehetősen zárt piacán.

Több mint 150 űrmisszióban vettek részt

A Remred az egyik úttörő magyar űrkutatási csoport által alapított spin-off cég, amely 50 éves tapasztalattal rendelkezik az űrtudományi tevékenységek, illetve az innovatív űripari eszközök fejlesztése, tesztelése és gyártása terén. A cég megoldásai és fejlesztései az elmúlt évtizedekben több mint 150 misszióban bizonyítottak az űrben éles körülmények között, valamint számos jövőbeli nemzetközi űrmisszió szerves részét képezik majd.

A cég jelenleg az űridőjárás és az űrdozimetria (űrsugárzásmérés) terén gyárt űrpiaci termékeket, valamint egyedi alrendszerek és űripari berendezések európai űripari szabvány (ECSS) szerinti fejlesztésével, gyártásával, integrációjával, és repülés előtti tesztelésével csatlakozik be a nemzetközi innovációs folyamatokba és beszállítói értékláncokba.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Remred Kft. tavaly csaknem 297 millió forint adózott eredményt ért el, a 2020-as 66,5 millió forintot követően. Az értékesítés nettó árbevétele 437,6 millió forint volt 2021-ben, míg egy évvel korábban 139,6 milliót tett ki. A társaság tavaly átlagosan 11 embert foglalkoztatott.

Rovatok