Index Vakbarát Hírportál

Amerika befeszült, újabb változás jön az olajtermelésben

2022. október 5., szerda 17:21

Folyamatosan igyekszik gátat szabni az olajárak zuhanásának a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és azon belül az OPEC+, amely ma bejelentette, hogy napi kétmillió hordóval csökkenti kitermelését.

2020 óta nem csökkentette ekkora mértékben a kitermelését az OPEC+, mint ahogy most tervezi. Ez elsőre jelentős mennyiségnek tűnhet, azonban a Bloomberg elemzése szerint ez enyhébb hatást fog gyakorolni a globális kínálatra. Több tagország már most is a kvótája alatt termel, így jelenleg is megfelelnek az új termelési határértékeknek, anélkül hogy valóban csökkenteniük kellene. 

Amerikának ez egyáltalán nem tetszik

A szeptemberi termelési adatokon alapuló számítások szerint a napi kétmillió hordónyi arányos csökkentéshez az OPEC+ nyolc országának kellene visszafognia a termelését. Becslések szerint ez nagyjából napi 880 000 hordónyi tényleges csökkenést eredményezhet a tagállamoktól. A legjelentősebb OPEC-tag, Szaúd-Arábia várhatóan több mint ötszázezret vállal.

Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC)

A szervezetet 1960-ban alapították, döntéshozó szerve a tagországok kormányainak képviselőiből álló. Elsődleges célja a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása. Tagjai többek között az alábbi országok: Algéria, Egyesült Arab Emírségek, Irán, Irak, Kuvait, Líbia, Szaúd-Arábia.

A döntéssel fennáll a veszélye annak, hogy újabb sokkot okoz a magas energiaárakon keresztül az inflációra, amellyel számos ország küzd a világban. Az Egyesült Államokat is bőszíti a lépés, amely a Fehér Háztól válaszlépésekkel is járhat. Mint ismeretes, Joe Biden amerikai elnök idén Szaúd-Arábiába látogatott, aminek egyik célja az volt, hogy magasabb kőolaj-kitermelést harcoljon ki. 

A Bloomberg értesülései szerint szerdán az amerikai tisztviselők telefonon próbálták elérni az öbölmenti államoknál, hogy próbálják meg blokkolni a termelés csökkentésére irányuló lépéseket. 

(Borítókép: Nick Oxford / Reuters)

Rovatok