Negyedszázada nem látott inflációs adatok láttak napvilágot kedden. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint szeptemberben 20,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex. A pénzromlást elsősorban az energia- és élelmiszerárak emelkedése táplálta, az előbbinél egy év alatt több mint 60 százalékkal emelkedtek a költségek.

Mi az az infláció? Honnan ered a fogalom? 

Az infláció eredetileg orvosi műszó, latinul felfúvódást jelent, és mint közgazdasági fogalmat az amerikai polgárháborúban használták először. Akkor ugyanis a termékek papírpénzben mért ára „felfúvódott” a termékek nemesfémben megadott árához képest. Bizonytalan gazdasági környezetben a nemesfém tehát értékállóságát bizonyította, míg a papírpénz értékét vesztette. (Ez arra is rávilágít, hogy a „korai” inflációk többnyire háborúkhoz kapcsolódtak.) 

Egy piacgazdaságban az áruk és szolgáltatások árai szüntelenül változnak, egyesek felmennek, mások lemennek. Inflációról akkor beszélünk, amikor nem csak egy, hanem sok áru és szolgáltatás ára felmegy. Vagyis ugyanannyi összegért (pl. 1000 forintért) ma kevesebbet kapunk, mint tegnap. Más szóval az infláció miatt az idő előrehaladtával csökken a fizetőeszköz értéke.

Hogyan mérhető? 

Ahogy fentebb már szó volt róla, az infláció tartós árszínvonal-emelkedést jelent. Ha csak egy termék ára emelkedik (mondjuk, a kakaós csigáé), akkor nem beszélünk inflációról. Abban az esetben viszont, ha már sok terméknél tapasztalunk áremelkedést, már inflációról beszélünk. A számítás alapja az, hogy számszerűsítik az egyes termékek áremelkedését, majd a változásokat átlagolják. Ezt vizsgálhatják egyik hónapról a másikra, de egyik évről a másikra is. Lényeges, hogy minden terméket olyan arányban kell figyelembe venni, amekkora súlya van az összfogyasztásban.

Az infláció méréséhez a háztartások által elfogyasztott valamennyi árut és szolgáltatást figyelembe veszik, a következő csoportosítás szerint:

• napi fogyasztási cikkek (pl. élelmiszer, újság, benzin);
• tartós fogyasztási cikkek (pl. ruhanemű, személyi számítógép, mosógép);
• szolgáltatások (pl. fodrász, biztosítás, lakásbérlés).

Ki és hogyan számol? 

Hivatalosan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli az árszínvonal alakulását, köztük a minket leginkább érintő fogyasztói árindex változását (angol nyelvű megfelelője: CPI, azaz Consumer Price Index). A statisztikusok termékkosarat alakítottak ki, a kosárban található termékek (1100 darab) árváltozását mérik, és viszonyítják az indulóárakhoz. A termékkosárban azokat a fogyasztási cikkeket és olyan arányban veszik figyelembe, amelyek jól tükrözik Magyarország lakosságának fogyasztását. Tehát az egyes termékek árváltozásából összegzik az egész kosár, és így a fogyasztási cikkek árváltozását. A módosult és a kiinduló árak (bázisárak) hányadosa mutatja az árszínvonal változást, az árindexet. A hányadost inflációs rátának is nevezzük.

Az árszínvonal-változást szektoronként, árucikkenként, termék- vagy fogyasztói csoportonként is meghatározzák. A KSH rendszeresen közli pl. a mezőgazdasági termékek árszínvonal-változását, az ipari termékek árindexét vagy éppen a nyugdíjasok fogyasztási kosarának árszínvonal-változását. 

Miért érezzük úgy, hogy minden drágább?

A fogyasztói közvélemény-kutatások szerint az emberek gyakran magasabbnak érzik az inflációt annál, mint amit a tényleges árindexek tükröznek. Az Európai Központi Bank összegyűjtötte, hogy mi befolyásolja az érzékelésünket az inflációról. 

• Az áremelkedésre inkább felfigyelünk, mint a stabil vagy a csökkenő árakra, ráadásul a drágulás jobban meg is marad az emlékezetünkben. 
• Néhány népszerű áru és szolgáltatás árának változásait könnyebben észrevesszük, így például a benzinét, a kenyérét vagy a buszjegyét. Gyakran előfordul, hogy az inflációra gondolva túlságosan is felkelti a figyelmünket, ha ezek ára megy fel. Végeredményben túlbecsülhetjük a tényleges inflációt.
• Kevésbé tűnik fel az ár, ha valamit ritkán veszünk, vagy ha beszedési megbízással fizetünk érte. Az előbbire példa az autó és a nyaralás, míg az utóbbira az albérlet vagy a telefonszámla.
• „Személyes” infláció, vagyis ha a benzin ára jobban felmegy, mint a többi árué és szolgáltatásé, azok, akik gyakrabban használják az autót, valószínűleg nagyobbnak érzik az inflációt a ténylegesnél, mivel az átlagnál többet költenek benzinre. Ezzel szemben azok számára, akik ritkábban vagy nem használnak autót, kisebb lesz az úgynevezett személyes infláció.

A 20 százalék sok vagy kevés?

A közgazdászok az infláció három fajtáját különböztetik meg.

Alacsony vagy mérsékelt inflációról akkor beszélünk, amikor az árszínvonal évente csak kismértékben, néhány százalékkal nő. Ilyen esetben nincsenek hirtelen áringadozások, a gazdaság stabilan működik, mert az inflációs számokkal előre, jól lehet a piaci szereplőknek kalkulálni. 

Magas inflációról van szó, amikor az árszínvonal-változás éves mértéke két vagy három számjegyű. Az árak hirtelen, sokszor változnak, minden piaci szereplő érzékeli a drágulást. A háztartások vagyonukat, megtakarításaikat értékálló befektetésekbe menekítik, jelentősen megnő az ingatlanok és a nemesfémek iránti kereslet. Magas infláció esetén a gazdaság összességében még működhet, de néhány ágazat komoly válságjeleket produkálhat. Jelentősen visszaesik a vállalkozási kedv, a beruházási hajlandóság mérsékelt.

Hiperinflációról akkor van szó, ha az árszínvonal nehezen követhető módon, egyre gyorsuló emelkedésében nyilvánul meg. Leginkább rendkívüli gazdasági helyzetekre jellemző, mint például egy-egy háború következménye. A hiperinfláció mértéke szélsőségesen különbözhet, lehet százalékban mérve három-négy számjegyű, de volt már Magyarországon a második világháború után közvetlenül 27 (!) jegyű is. Hiperinfláció esetén a pénzvagyon napok, órák leforgása alatt is semmivé válhat. Hiperinfláció esetén a közvetlen árucsere gyakorta felváltja a pénzzel való kereskedelmet, gyakran egy másik ország valutája veszi át adott országban is a pénz szerepét. Az áremelések napi, majd óránkénti rendszerességűvé válnak, ahogy az infláció gyorsul. 

(Borítókép: Oleg Nikishin/Getty Images)