Index Vakbarát Hírportál

Brutális, ami a napelemekkel megy, az E.ON-nak lépnie kellett

2022. október 12., szerda 06:19

Az E.ON-nál az új online igénybeadási felület használatára kérik ügyfeleiket, mert ez vélhetőn jelentősen csökkenteni fogja az igények feldolgozási idejét. Ennek ellenére a vállalat tájékoztatása szerint a nagyszámú érdeklődés miatt a jövőben továbbra is a szokásosnál hosszabb feldolgozási időre kell számítani.

Ahogy azzal már korábban az Index többször is foglalkozott, a rezsicsökkentés módosításáról szóló bejelentést követően brutálisan megnőtt az igény a háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek iránt. A telepítő cégek arról számolnak be, hogy megrendeléseik száma a többszörösére nőtt – foglalta össze a Portfolió.

Mostanra pedig már valószínűleg nem lehet olyan társaságot találni, amely az idei évi átadásra vállalna megbízást. Ez pedig egyszerre több tényezőnek is köszönhető: a telepítői kapacitások maximális kihasználtsága, számos cégnél tapasztalható alapanyaghiány, valamint az engedélyeztetési eljárások is hosszabbak lehetnek.

Ez év júliusában dupla, az augusztusi hónapban pedig közel háromszoros mennyiségű igénybejelentés érkezett a társaság elosztási területére vonatkozóan

– nyilatkozta a gazdasági lapnak Egyházi Nikoletta, az OPUS TITÁSZ Zrt. kommunikációs vezetője.

Marad az óriási kereslet 

A gazdasági portál a megnövekedett eljárási időkkel kapcsolatosan megkereste az E.ON-t, aki kifejtette, hogy a vállalat szolgáltatási területén – mely a magyar elosztóhálózat felét jelenti – jelenleg mintegy 90 ezer háztartási méretű kiserőmű működik, több mint 700 MW beépített összteljesítménnyel, ami az országos rendszerterhelés körülbelül 10 százalékának feleltethető meg. 

Az elmúlt két hónapban az eddig is példátlan mennyiségű telepítési igények országos szinten megsokszorozódtak, az egy évvel ezelőttihez képest hatszorosára nőtt az érdeklődés.

Jelenleg több ezer új igény feldolgozása zajlik – írta a vállalat, és egyben kiemelte azt is, hogy a társaság várakozásai szerint a következő hónapokban ez a tendencia fennmarad.

Ezért erre felkészülve a társaság online igénybeadási lehetőséget alakított ki, amellyel a háztartási méretű kiserőművekkel kapcsolatos ügyek feldolgozásának egyes lépéseit automatizálták, ezzel felgyorsítva a folyamatot – derült ki a megküldött válaszukból. A vállalat arra kéri ügyfeleit, használják az új felületet, amely jelentősen csökkenti az igények feldolgozási idejét. A nagyszámú érdeklődés miatt ugyanakkor az ilyen jellegű igényeknél a jövőben a szokásosnál hosszabb feldolgozási időre kell számítani. Ezért türelmet és megértést kérnek. Kiemelték: az igények esetében a hálózatra kapcsolás időtartama attól függ, hogy

az ügyfél olyan területen tervezi-e napelemes rendszer kialakítását, ahol a hálózat terheltsége erre lehetőséget biztosít, vagy további beruházás, fejlesztés szükséges hozzá.

Egyben felhívták arra is a figyelmet, hogy még a kivitelezés előtt szükséges előzetesen megtenni a bejelentést a hálózati csatlakozásról. A portál hozzátette, hogy szeptember közepétől az OPUS TITÁSZ-nál is egyszerűsített ügymenettel kezelik a HMKE-igénybejelentéseket azért, hogy az ügyfeleik mielőbb kézhez kaphassák a hálózatra csatlakozás feltételeit tartalmazó műszaki-gazdasági tájékoztatókat.

A gazdasági portál felhívta arra a figyelmet, hogy az engedélyezés felgyorsítása a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) tervei között is szerepel.

(Borítókép: Napelemek egy Bács-Kiskun megyében fekvő nagyközség lakóházain. Fotó: Váli Miklós/MTI)

Rovatok