Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön indul a regisztráció az energiatámogatási programban

2022. október 19., szerda 15:46

A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat vissza nem térítendő támogatással segíti a munkahelyek megőrzése érdekében.

Az elhúzódó háború miatt drasztikusan drágultak az energiahordozók egész Európában. Az idén százmilliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án kezdődik.

A Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt.

Áram-, gáz- és távhőköltségnövekmény-átvállalás

A kormány a cégektől október, november és december havi áram-, gáz- és távhő-költségnövekményük felét vállalhatja át, legfeljebb ötszázezer eurónak megfelelő forintösszegben. A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére.

A támogatás fejében vállalják azt is, hogy az idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a 2022. október 20-án megkezdődő regisztrációval indul. A csütörtöktől elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter kiemelte:

A magyar gazdaság megerősödve került ki a világjárványból, a kormány erre törekszik az újabb kihívások kezelésében is. Az energiatámogatási program az emelkedő rezsiterhek részleges átvállalásával azonnali segítséget kínál, az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével pedig hosszabb távon mérsékli a feldolgozóipari cégek energiaköltségeit. A felhasználás csökkentésével a kezdeményezés a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul.

A tárcavezető rámutatott, hogy az idén százmilliárd forintos keretösszegű pályázat az ipari teljesítmény több mint kilenctizedét adó feldolgozóipar vállalkozásainak talpon maradását, a munkahelyek megtartását szolgálja.

Rovatok