Index Vakbarát Hírportál

Palkovics László: Magyarország 2050-re harmadára csökkentené gázfelhasználását

2022. október 24., hétfő 21:24

A magyar kormány célja, hogy a következő harminc évben az ország ne fogyasszon többet évente 3-4 milliárd köbméter gáznál, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel. Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerint 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen a külföldről érkező gáztól való kitettség.

Palkovics László az európai uniós tagországok környezetvédelemért felelős minisztereinek luxembourgi ülését követően közölte: a tervek szerint a többségében, mintegy 70 százalékban 

gázzal üzemeltetett távfűtési rendszereket idővel teljes mértékben geotermikus energia váltja fel,

de stratégia készült a biomassza-tüzelésű energia előállítására is. A tárcavezető szerint a magyar terveket a környezetet sokkal kevésbé terhelő, hazai előállítású energiaforrások előtérbe helyezésével fogalmazták meg.

A technológiai és ipari miniszter hozzátette: az EU COP27-es vállalásai, melyek figyelembe veszik a 2015-ös párizsi klímamegállapodásban meghatározott klímacélokat, megfelelnek a magyar érdekeknek.

„Magyarország vonatkozó energiaátmeneti terve a hazai előállítású energiára támaszkodva a klímacélok szempontjából minden követelményt egyszerre kíván teljesíteni. Törekszik a megfizethetőségre, odafigyel arra, hogy az energia előállítása milyen hatással van a környezetre, valamint szem előtt tartja az elérhetőségi követelményt, ami azt jelenti, hogy van-e elég az adott energiahordozóból, vagy elő lehet-e azt állítani” – részletezte Palkovics László.

Nincs nyitott kérdés Magyarország és az Európai Bizottság között

A magyar politikus később, Brüsszelben Margrethe Vestagerrel, a digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztossal is egyeztetett. Palkovics László elmondta: az energiaügyeket érintően nincs már nyitott kérdés Magyarország és az Európai Bizottság között.

Azt is hozzátette: minden olyan követelményt, köztük a megújuló erőforrások használatára vagy a telepített naperőmű-kapacitásra vonatkozó elvárásokat, melyeket az uniós bizottság támasztott, Magyarország maradéktalanul teljesített.

A vállalások megvalósulásának feltétele az, hogy Magyarország megkapja azokat a forrásokat, amelyeket az uniónak mindehhez biztosítania kell

– mondta a technológiai és ipari miniszter.

Rovatok