Index Vakbarát Hírportál

Egyszerűbb lesz a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetése

2022. október 27., csütörtök 09:48

A családi kiserőmű-kérelmek elbírálása három munkanap alatt meg is történhet. Az igénybejelentésre még lehetőségük van október végéig – fejtette ki az Indexnek Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, aki a rendkívüli nyilatkozatában elmondta, milyen energiaforrással látná el a saját házát, ha most kellene megépítenie.

Energetikáért felelős államtitkárként szinte egyik napról a másikra megkerülhetetlen szerepe lett. Milyen tényezőknek tudható be a pozíciójának a felértékelődése?

Az orosz–ukrán háború, valamint az elhibázott brüsszeli szankciós politika hatására Európában egy ideig bizonytalanná vált a gázmennyiség biztosítása a télre, ezzel pedig az energiahordozó ára is. Mindez Magyarországon is központi témává tette az energetikai kérdéseket. A magas energiaárak tönkreteszik az európai családokat és vállalkozásokat. Ezért is indította a kormány a szankciókról szóló nemzeti konzultációt, várjuk a magyarok véleményét.

A KORMÁNY GYORS ÉS HATÁROZOTT LÉPÉSEINEK KÖSZÖNHETŐEN AZ ORSZÁG ENERGIAELLÁTÁSa RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVON EGYARÁNT BIZTOSÍTOTTÁ VÁLT. 

A jelenlegi energiaválságban nem a szankciós politika a megoldás, hiszen ezáltal kevesebb energiahordozóval gazdálkodhatunk majd Európában, hanem a mennyiség bővítésére kell fókuszálnunk.

Mennyire rendezték át a régiónk energiamixét a globális gazdasági hatások? A jelenlegi kihívásokra milyen megoldás lehet a válasz?

Az ellátásbiztonságunk és az energiaszuverenitásunk megőrzésének kulcsát egyértelműen az elektrifikációban látom, e tekintetben kifejezetten jó helyzetben van az ország, hiszen rendelkezésünkre áll a Paksi Atomerőmű, és a megújuló energiaforrások is korábban soha nem látott mértékben növekednek hazánkban. Törekedni kell arra, hogy a fogyasztási szokások is az elektromos áram irányába mozduljanak el, erre ösztönözni szükséges a lakosságot és a közlekedési vállalatokat is. Nagy hangsúlyt helyezünk a gázhoz való hozzáférésünk diverzifikálására akár hazai kitermeléssel vagy a biogázzal, emellett kiemelten kezeljük a különböző energiahatékonysági megoldásokat.

Napenergiák kérdésköre

Ha ekkora hangsúly van a megújuló energiaforrásokon, akkor miért volt szükséges módosítani a napelemekre vonatkozó rendeletet?

Az elmúlt években az állami támogatásoknak köszönhetően jelentős mértékben megnövekedett a napenergia-termelés Magyarországon. Eredetileg 2030-ra terveztünk 6000 megawattnyi napelemes kapacitást, azonban az előrejelzéseink szerint ez jóval korábban, néhány éven belül teljesülhet – jelenleg már több mint 3300 megawattnyi kapacitás van a hálózaton. Ahhoz, hogy ezt a nagymértékű növekedést kezelni tudja a hálózat, jelentős fejlesztések szükségesek. Ezek megvalósulásáig azonban a megbízható ellátás érdekében ideiglenesen tehermentesíteni kellett a hazai villamosenergia-hálózatot. 

Robbanásszerűen megnőtt a kereslet a napelemek iránt, mi állhat a háttérben?

Valóban, az állami támogatásoknak köszönhetően az elmúlt években a napenergia hasznosítása korában soha nem látott mértékben növekedett. Ebben nagy szerepet játszik a jelenlegi energiaválság, hiszen most mindenki szeretne függetlenedni, az ellátását önállóan megoldani, a napelemes technológiák pedig ideális alternatívaként szolgálhatnak.

Megtenné, hogy ismerteti lapunknak a frissen kihirdetett rendeletet a napelemekről?

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy egyszerűbb lesz a lakossági napelemek beszerelésének engedélyeztetése. A családi kiserőmű-kérelmek elbírálása három munkanap alatt meg is történhet. Az igénybejelentésre még lehetőségük van október végéig. Ez után a dátum után a betáplálás lehetőségét felfüggesztjük, így az igénybejelentők saját használatra fordíthatják a megtermelt energiát.

A korábban említett okok miatt olyan mértékben nőtt meg a napenergia felé az igény, hogy muszáj megvalósítanunk előbb a hálózatfejlesztést. Stabilizálni kell a hálózatot, hogy mindenkinek megfelelő minőségben rendelkezésre álljon.

Ugyanakkor ezzel a rendelettel együtt egyszerűbb lett a napelemes rendszerek telepítése is. Továbbá fontosnak találom, hogy a napenergia-betáplálás ideiglenes felfüggesztése nem érinti azokat, akik már betáplálják a megtermelt energiájukat, valamint akik 2022. október 31-ig benyújtják az igényüket. Fel szeretném hívni arra figyelmet, hogy a megtermelt energia helyben történő hasznosítását a napelemes rendszer mellé telepített akkumulátor biztosíthatja, hogy rendelkezésre álljon akkor is, ha éppen nem termel a rendszer.

A Paksi Atomerőmű kérdésköre

Számos támadás éri és érte korábban az atomenergiát, a hazai ellenzéki politikusok évekig ellenezték a Paks 2. létesítését. Ezzel szemben a kormányzati tisztviselők azt hangsúlyozzák, óriási hiba, hogy még nincsen kész. Egyes elemzések szerint pedig három atomerőműre is szükség van, ön ezt hogyan látja?

A Paksi Atomerőmű előnye, hogy kedvező áron és folyamatosan képes áramot termelni, ezzel jelentős részt vállal az ország ellátásbiztonságának garantálásában, és segítségével teljesíteni tudjuk azokat a célokat is, amelyeket a karbonkibocsátás csökkentésére megfogalmaztunk. 

AZT HISZEM, HOGY A PAKSI ATOMERŐMŰ EDDIG BIZONYÍTOTT: HA ODAFIGYELÜNK A NUKLEÁRIS BIZTONSÁGRA, AKKOR EZ JÓL KISZÁMÍTHATÓ TECHNOLÓGIA.

A paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke, amely biztosabbá és kiszámíthatóbbá teszi az ország energiaellátását. Magyarországnak érdeke, hogy minél nagyobb mértékben önellátó tudjon lenni az energiatermelés tekintetében, és ehhez kapacitásokra van szükség, a legnagyobb sajátenergia-előállítási kapacitás lehetőségét pedig az atomenergia jelenti.

Steiner Attila

1982-ben született Móron.

A Mol Nyrt.-nél stratégia- és üzletfejlesztő szakértőként kezdte szakmai karrierjét. 2010-ben politikai tanácsadóként folytatta pályafutását Brüsszelben, majd 2014 és 2018 között főosztályvezető-helyettesként és politikai tanácsadóként a Miniszterelnökségen dolgozott. 2015-től 2018-ig a Paks II. Atomerőmű Zrt. felügyelőbizottsági, majd 2018-tól 2019 júliusáig igazgatósági tagja volt. 2018-ban lett a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, majd az Igazságügyi Minisztériumnál dolgozott európai uniós ügyekért felelős államtitkárként. 2021. január 15-étől az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára volt, jelenleg pedig a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.

Annak ellenére, hogy az atomerőmű viszonylag olcsón érhető el, vannak Magyarországon olyan piaci szereplők, akik drágán kapják az így megtermelt áramot. Ez hogyan történhet meg?

Fontos leszögezni, hogy az atomenergia nélkülözhetetlen szerepet játszott a rezsicsökkentés megvédésében, aminek köszönhetően jelenleg mindenki havonta hozzávetőleg 181 ezer forintot spórol meg. A Pakson termelt áramot a magyar családok ellátására fordítja a magyar kormány, ezért tudjuk biztosítani minden magyar ember számára a rezsicsökkentett energiaárakat és ezért sokkal alacsonyabb a lakossági piaci ár, mint a tényleges világpiaci ár. Ha a baloldal nem támadta volna évekig Paks 2 megépítését minden szinten, akkor ma a Paks 1 és a Paks 2 is sokkal több villamos energiát termelne.

Európai kontextus

Folyamatosan csökken a gázszállítás a Gazpromtól. Mit gondol, az orosz vállalat, amelyet a világ legnagyobb földgáz-kitermelőjeként tartanak számon, visszatérhet valaha a háború előtti pozíciójába?

A háború előtt az Európába importált mennyiség mintegy 40 százalékát az orosz gáz tette ki, ez mostanra 9 százalék alá csökkent. Az Északi Áramlat gázvezetéken történt robbantások fizikailag megnehezítik a Gazprom számára a korábbi szintre való visszatérést. A mi régiónkba azonban stabilan érkezik az orosz gáz: a déli folyosó létesítésének köszönhetően tavaly október óta Szerbián keresztül biztosítva van az ellátásunk. Érdemes megjegyezni azt is, hogy egyik napról a másikra nem csökkenthető az orosz gázfüggőség, mivel a szükséges infrastruktúrák létesítése több évet venne igénybe, emellett biztosítani kellene a nyersanyagot is, amely lelőhelyek hiányában Közép-Európában nem áll rendelkezésre.

Magyarország és a Gazprom között jó kapcsolat áll fenn, ezért elképzelhetőnek tart olyan forgatókönyvet, hogy emiatt mi lássuk el a környező országokat gázzal?

A kormány számára Magyarország ellátása az elsődleges feladat, mi azért dolgozunk, hogy a magyar lakosság és a hazai gazdaság ne szenvedjen hiányt a szükséges erőforrásokból. Ezért is ellenezzük például az átgondolatlan brüsszeli szankciókat, amelyek már most több helyen ellátási problémákhoz vezettek Európa-szerte. Míg a kontinens által betárolt mennyiség a teljes éves mennyiség egynegyedét teszi ki, addig Magyarországon ennél sokkal magasabb arány van, majdnem fél évre elegendő mennyiség van a gáztárolókban.

A cseppfolyósított földgázba (LNG) veti a hitét most Nyugat-Európa. Ilyen egyszerű lenne a megoldás?

Az LNG klímavédelmi szempontok alapján vizsgálva nem fest kedvező képet, mivel Európába messziről szállítják, szennyező módon. Érdemes nagyító alá venni a nagyságrendeket: Oroszország évente 150 milliárd köbméter földgázt szállított békeidőkben Európába, az amerikaiak 2030-ra ígérték, hogy évi 50 milliárd köbméterre növelik a szállításukat. Továbbá figyelembe kell azt is venni, hogy jelenleg Európa azért tud LNG-t venni, mert a kínai piac szükséglete most lényegesen kevesebb, azonban ha újra gyorsul a gazdaságuk, akkor ismét jelentős lesz az igényük, amely tovább növelheti az árakat. Ezért nem gondolom, hogy a cseppfolyósított földgáz lesz a megoldás hosszú távon.

Ha jól tudom, három gyermek édesapja. Ha most fontolgatná az otthonteremtést, akkor a családi ház építésénél milyen energiákra támaszkodna?

A villamos energia irányába mozdulnék el, és valamilyen hőszivattyús rendszerben gondolkodnék. Elsősorban villamos energiával és hatékony technológiával látnám el, például a napelemes rendszerek akkumulátorral és hőszivattyús rendszerrel kiegészítve komplex megoldást jelenthetnek.

(Borítókép: Steiner Attila 2021. március 18-án. Fotó: Sóki Tamás / Index)

Rovatok