Index Vakbarát Hírportál

November 12-től ideiglenesen bezár 210 település 366 postája

2022. október 28., péntek 12:09 | aznap frissítve

A postára is vonatkozik a 25 százalékos kormányzati megtakarítás, ez csak spórolási intézkedésekkel biztosítható – mondta Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója, aki bejelentette egy mai háttérbeszélgetésen, hogy emiatt országosan több mint 360 telephelyen szüneteltetik a szolgáltatásukat. A takarékoskodási intézkedések miatt nem lesznek elbocsájtások, viszont a hatékonyságnövelés miatt terveznek létszámleépítést.

November 12-től országosan 366 helyen ideiglenesen szünetelni fog a postai szolgáltatás – közölte Simon Csilla, a Magyar Posta megbízott vezérigazgatója. Az intézkedés 210 települést érint. „Jelenleg 2596 posta üzemel, és a jogszabályi kötelezettség 1600 helyet ír elő. A mostani bejelentést követően több mint 2200 posta marad, és a kézbesítői postákat nem fogja érinteni ez az intézkedés” – tette hozzá.

Az Index kérdésére kiemelte, hogy a Magyar Postának az energiaválság több mint 20 milliárd forint költségterhet okozott. Ugyanakkor Simon Csilla szerint jelentős összegeket takaríthatnak meg az intézkedéssel, amely csak olyan postákat érint, ahol tipikusan alacsony a forgalom, és nem történik kézbesítés.

A döntés 740 munkavállalót érint, őket mind átirányítják más településekre. A takarékoskodási intézkedések miatt nem lesznek elbocsájtások. Ez kifejezetten igaz a budapesti munkavállalókra is

– emelte ki Simon Csilla, hozzátéve, a nemzetközi példákhoz képest Magyarországon jóval több posta üzemel.

Leépítések jönnek

Simon Csilla kitért arra is, hogy a postabezárásoktól függetlenül várhatók csoportos elbocsájtások, de ez az intézkedés nincs összefüggésben a másik bejelentéssel, hiszen „ez egy munkahatékonyság-növelést jelent”.

A munkavállalók januárban fogják megkapni a felmondásukat.

A leépítés 300 munkavállalót érint, és a leépítés a végrehajtásban dolgozó munkavállalókra nem terjed ki. 

A társaság honlapján olvasható tájékoztatás szerint a fenti intézkedéstől függetlenül, a digitalizációs fejlesztésekkel összefüggésben, a Magyar Posta a fővárosban, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékot jelentett be a működés hatékonyságának javítása érdekében, amit kizárólag az irányítási és a szolgáltatási területeken hajt végre. Ez a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

A Magyar Posta a létszámcsökkentést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával hajtja végre. A társaság vezetése az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony-megszüntetésének feltételeit.

A vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nemcsak személyesen, hanem modern, digitális úton is hozzáférhetők. Mindemellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken, a változásokat követően is magas színvonalon állnak rendelkezésre ügyfeleink számára – írták. 

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok