Index Vakbarát Hírportál

A szakma a benzinárstop meghosszabbítására számít

2022. október 30., vasárnap 15:42

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a legutóbbi kormányinfón azt mondta, az ársapkák addig maradnak, amíg azt az infláció indokolja. Ez azt jelenti, hogy egy darabig még velünk maradhat a benzinárstop is, írja a Világgazdaság.

„A kormánynak mindenképpen el kell érnie, hogy 2023 végére az infláció egy számjegyű legyen” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Ennek ismeretében a hazai benzinkutaknak egy ideig még veszteségesen kell értékesíteniük az üzemanyagot.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára a lap kérdésére elmondta, a hatályos jogszabály szerint a literenként 480 forintban maximált benzin- és dízelár 2022. december 31-ig érvényes.

A szakma álláspontja szerint viszont elég kicsi a valószínűsége annak, hogy karácsony táján bejelentsék az üzemanyagárak felszabadítását.

A szakértő szerint akkor történhetne változás, ha a hazai üzemanyagok piaci ára is 480 forint körül rendeződne, de mint mondta, jelen pillanatban erre elenyésző esély mutatkozik.

„Még hónapokon ár megmaradhat a hatósági és a piaci ár közötti viszonylag nagy különbség, főleg a télen. A tavaszig lényegesen drágább lesz a gázolaj, mint a benzin” – fűzte hozzá.

Grád Ottó arról is beszélt, hogy az Oroszországból érkező gázolajmennyiséget nehéz pótolni, ez a fő magyarázata a benzinénél lényegesen magasabb gázolajjegyzéseknek és a magas hazai dízeláraknak is, mutatott rá.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok