Index Vakbarát Hírportál

Mintegy negyvenmilliárd forintot fizettek az idei aszálykárokra a biztosítók

2022. november 8., kedd 10:36

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok közel 8500 bejelentés alapján 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra október végéig – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot tett ki, és ebből hozzávetőleg nyolcmilliárd forint volt a jégkár. Az aszálykároknál a továbbiakban még újabb 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a nyári káresemények hatására a biztosítók felgyorsították kárrendezési folyamataikat. Az egyes társaságok megnövelték kárszakértői és irodai kapacitásaikat: szabadságokat vontak vissza, vállalkozó kárszakértőket vontak be, a leginkább érintett területekre csoportosították át szakértőiket, akik magasabb jóváhagyási jogokat kaptak. Telefonos előszűrés után előre vették, videós kárrendezéssel gyorsították azoknak a bejelentéseknek a rendezését, melyeknél 80 százalék feletti kárról volt szó. Volt olyan biztosító is, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot alakított ki.

A 24 Mabisz-tag biztosítóból jelenleg négy végez országos lefedettséggel mezőgazdasági biztosítást, továbbá nyolc helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan a piacon. „A mezőgazdaság nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak” – áll a Mabisz közleményében.

A biztosítók mezőgazdasági díjbevétele tavaly összesen 22 milliárd forint volt, ebből a növénybiztosításoknál 19,2 milliárd forintos díjfizetést regisztráltak. A szövetség adatai szerint 

9602 biztosítási szerződésben szerepel fedezet aszálykárra, amely több mint 683 ezer hektár termőterületre vonatkozik.

Az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan: Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.

Kamattámogatási program indult

Az Index is beszámolt róla, hogy az aszályveszélyhelyzeti operatív törzs döntésének megfelelően rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indult az állattartók és az aszály következtében kárt szenvedett mezőgazdasági termelők forgóeszköz-finanszírozásának megkönnyítésére 14 százalékpont kamattámogatással.

Karácsonyra eltűnhet a boltokból a hagyma és a burgonya

A legtöbb magyar termelő szabadulna a gyökérzöldségektől, ugyanis azokat csak karácsonyig lehet minőségveszteség nélkül eltartani. Sokan nem biztosak abban, hogy megéri betárolni a zöldséget, ugyanis lehet, hogy jobban járnak azzal, ha a betakarítást követően a földek mellől adják el a terményt.

Az év végére eltűnhetnek a magyarországi boltokból a gyökérzöldségek, többek között a hagyma és a burgonya is. Az időjárási nehézségek és a növekvő energiaárak mind nehezítik e termékek tárolását, így a magyarországi kertészetek nehéz döntés előtt állnak. Mint megírtuk, jövőre akár almahiány is kialakulhat a piacon, amiről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.

Rovatok