Egyelőre nem hoz megnyugvást a gazdasági szereplők számára az orosz–ukrán háború miatt kialakult geopolitikai helyzet – mondta az Index megkeresésre Czeczeli Vivien. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kutatója szerint a mostani háborús szituációban nem lehet egyértelműen kinyilvánítani, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elhozta a globalizáció végét. Ugyanakkor a fegyveres konfliktus a gazdasági bizalmat hosszú időre megpecsételte az országok között, a nemzetközi kereskedelemben pedig egyfajta deglobalizációs hatás nyomai lelhetők fel.
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a globalizáció kérdésköre, különösen az orosz–ukrán háború által teremtett állapotok miatt. A globalizáció magával hozhatta volna a globális jólétet, ehelyett inkább óriási egyenlőtlenségek mutatkoztak meg a világban. Egyes elméletek egyenesen geopolitikai fenyegetésnek tekintik ezt a folyamatot.
A hidegháború végével a Nyugaton széles körben elterjedt az érzés, hogy a világ elérkezett a történelem végéhez: „vagyis az emberiség ideológiai fejlődésének végpontjához és a nyugati liberális demokrácia mint az emberi kormányzás végső formájának egyetemessé válásához” – ismertette Francis Fukuyama. 2022. február 24-én azonban Európa újra katonai dobszóra ébredt, ezzel pedig a szintén Francis Fukuyama által számtalanszor hangoztatott gazdasági bizalom is odaveszett.
Az orosz–ukrán háború egyértelműen a bizalmatlanság és bizonytalanság növekedését eredményezte, és a Covid–19-hez hasonlóan az ellátási láncokat érintette leginkább. Napjainkban egyre több helyről halljuk a deglobalizáció vagy a globalizáció lassulása kifejezéseket. Ugyanez igaz a »reshoring« (gyártás hazatelepítése), »friendshoring« (a gyártás megbízható partner országába történő telepítése) kifejezésekre.
A deglobalizációs folyamatok egyre inkább a növekvő bizonytalanságra és a kiszámíthatatlanságra adott válaszként értelmezhetők. Ugyanakkor Czeczeli Vivien szerint ezek a folyamatok nem feltétlenül a globalizáció hanyatlását jelentik, sokkal inkább válaszok sorozatát a különféle, részben külső sokkok következtében kialakuló gazdasági, valamint geopolitikai trendekre.
A GEOPOLITIKAI KOCKÁZATOK EMELKEDÉSE MIATT ELINDULT AZ EDDIGI ELLÁTÁSI LÁNCOK FELÜLVIZSGÁLATA.
Ez elsősorban azokra igaz, akik erősen kitettek olyan országok irányába, ahol jelentősen nőnek a kockázatok. Számolni kell a szankciók hatásával, ez szintén növelheti a költségeket, és rombolhatja az ellátási láncokat. De ez még mindig nem a globalizáció végét jelenti. Czeczeli Vivien szerint „a globalizáció prosperáláshoz globális béke kell, valamint az, hogy a káros mellékhatásaira – egyenlőtlenség – megfelelő gazdaságpolitika válaszok szülessenek”.
Az NKE kutatója szerint Magyarország globalizációs folyamatokhoz való hozzáállása kétoldalú: egyfelől megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból igen jelentős szerepük van a külföldi működőtőke-befektetéseknek. A külföldi vállalatok hazánkba vonzása sarokköve a magyar gazdaságpolitikának – jó példa erre a CATL akkumulátorgyár, amit az alacsony adókulcsok támogatnak.
Ugyanezt igazolja, hogy a kormány megközelítése szerint versenyhátrányt jelentene a globális minimumadó magyarországi adaptálása is. Az exportszektor, vagyis a nemzetközi kereskedelem előnyeinek kiaknázása szintén fontos pillére a gazdaságnak. A munkahelyek nagy része is itt teremtődik, tehát a munkaerő számára is fontos
– mondta Czeczeli Vivien, aki szerint másrészről megfigyelhető, hogy van az egésznek olyan aspektusa is, hogy a globalizáció a kulturális különbségeket, hagyományokat is egyre inkább háttérbe szorítja. A korábban említett Francis Fukuyama erre külön könyvet szentel: 1995-ben megjelent tanulmányában, a Bizalomban immár „a történelem után” kialakuló gazdasági világrendet elemezte. Az NKE kutatója megjegyezte azt is, hogy az ország szuverenitását, a kulturális értékeket, családokat, közösségeket érintő hatásokat körülvevő aggodalmak szintén hangsúlyosan megjelennek a kormányzati kommunikációban, és egyértelműen a nemzeti érdekek védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet.
A globalizáció története a régmúltra nyúlik vissza, egészen a brit történelem legcsodálatosabb időszakába, a 19. század derekára, amikor még Henry J. Palmerston volt angol miniszterelnök szintű emberek irányítottak. Az első ipari forradalom alatt már akkora fejlődés volt tapasztalható a szállítás és a kommunikáció terén, hogy drámaian csökkentek a tranzakciós költségek és a logisztikai nehézségek. Ezt a változást elsősorban az európai nagyhatalmak politikai döntései teremtették meg.
Az NKE kutatója szerint „a globalizáció dezinflációs hatású, ami annak köszönhető, hogy a vállalatok a legolcsóbb termelési feltételeket biztosító országokba helyezik a gyártást. Az alacsonyabb árak mellett, a nemzetközi kereskedelem révén nő a fogyasztók rendelkezésére álló termékválaszték. Emelkedik a vállalatok közötti verseny, ami szintén árcsökkentő hatású, illetve magasabb minőség elérésére sarkallja az előállítókat. A technológia gyorsabban áramlik az országok között, gyorsabb fejlődést, magasabb növekedést elősegítve”.
Ugyanakkor negatívumokat is hordoznak magukban. A folyamatos versenyhelyzet egyúttal a kisebb vállalatokat nehezebb helyzetbe hozza. A gyártás kitelepítése a fejlett országokban a középosztály jövedelmének stagnálását eredményezte és elsősorban a képzetlen munkaerő tapasztalta jövedelmének csökkenését a globalizáció miatt. Mindeközben egyes nagyvállalatok igazi óriásokká nőtték ki magukat, addig a globalizációból származó előnyök aránytalanul oszlottak meg, számos esetben a dolgozói réteg kárára.
„Az előnyök és a hasznok nem egyenlően oszlanak meg az egyes rétegek között. Az egyenlőtlenség a társadalmi osztályok között is jelentősen emelkedett, és ez mind a mai napig az egyik leginkább megoldásra váró probléma” – fogalmazott Czeczeli Vivien.
Ebben az időszakban az aranysztenderd által biztosítva volt az árfolyam és a pénzügyi stabilitás, ami hozzájárult a globalizáció virágzásához. A kereskedelmet növekedés jellemezte, azonban a szabadkereskedelem, a kereskedelmi liberalizáció mégsem virágzott
– foglalta össze az Index megkeresésére Czeczeli Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet kutatója.
A gyarmatosítás és az imperializmus révén liberalizálni tudták a saját piacaikat, és katonailag kényszeríteni tudták, akár más kontinensen lévő országokat arra, hogy nyissák meg a piacaikat. Ez az időszak nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Nagy-Britannia regnáló világhatalom lett 40-50 éven keresztül. Ezt a korszakot az első világháború zárta le, amelyet egy deglobalizációs időszak követett a kereskedelmi és befektetési áramlások erős korlátozásával mintegy három évtizedig.
A második világháborút követően egy újbóli globalizációs folyamat indult el, legalábbis annyira, amennyire ezt egy kétpólusú világ lehetővé tette. Ennek az integrációnak a fő hajtóereje a nyugati gazdaságok kereskedelmi liberalizációja volt, tudatos igény merült fel az országok közötti együttműködésre a békés világrend megalkotása és a prosperáló világgazdaság reménye érdekében. Ugyanakkor a világ másik részét – Kínát, Szovjetuniót – továbbra is jelentős állami beavatkozás jellemezte, ezáltal nem is éltek a globális kereskedelem nyújtotta lehetőségekkel.
Majd az Egyesült Államok győztesként került ki a hidegháborúból, a Szovjetunió pedig összeomlott.
A gazdasági folyamatok az 1990-es években hiperglobalizációhoz vezettek, amely kibontakozásának az indítékai hasonlók voltak a 19. századiakhoz képest. Ebben az érában lehetővé vált a fejlett gazdaságokban működő vállalatok számára, hogy a nagy bérköltségekkel járó termékek vagy szolgáltatások előállításához alacsony munkaerőköltségű helyeken termeljenek. A fejlett és a fejlődő vagy feltörekvő gazdaságok közötti globális ellátási láncok közötti kereskedelem volt ennek a gazdasági folyamatnak a fő mozgatórugója, amely végül 2008-ban a világkereskedelem több mint felét tette ki – derül ki a Bruegel Intézet számításaiból.
A globalizáció első hullámához hasonlóan a hiperglobalizáció időszaka is hatalmas gazdasági előnyökkel járt. Javultak a termelékenységi és a jövedelemnövekedési mutatók, ami elősegítette a feltörekvő és a fejlett gazdaságok közötti kiegyenlítődést – bár ezt több kutatás is megkérdőjelezi. A hiperglobalizáció azonban jelentős gazdasági és politikai feszültségeket is eredményezett. Számos esetben szembementek a nemzeti érdekekkel, lassan pedig a protekcionizmus antitézise lett. A rendszer egyre inkább elkezdett küzdeni a fejlett és a fejlődő gazdaságok közötti nagyobb nemzetközi versenyből eredő kihívásokkal.
A világkereskedelem és a világ GDP-jének aránya (1970–2020 között)
(zöld: áruk és szolgáltatások összesen; narancssárga: áruk; piros: szolgáltatás)
Ha történelmi távlatokban nézzük az adatokat, akkor az látszik, hogy a világkereskedelem és a világ GDP-jének aránya nem érte el a 20 százalékot, ám 1990 után folyamatosan nőtt. „A lendület megtorpanását a 2008-as pénzügyi, majd reálgazdasági válság adta. Először lehetett megtapasztalni, hogy az alulszabályozott, óriási mértékű pénzügyi integráció milyen súlyos következményekkel járhat. Donald Trump volt amerikai elnök Kína-politikája a nemzetközi kereskedelem terén tekinthető újabb vízválasztónak. Néhány évvel később pedig a pandémia okozott drámai lassulást a folyamatokban” – fűzte hozzá Czeczeli Vivien.
(Borítókép: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / Getty Images)