Index Vakbarát Hírportál

Nagy változás az MVM-nél

2022. december 2., péntek 13:16

Az előző vezérigazgató szerepét átmenetileg két vezérigazgató-helyettes látja el – derül ki a BÉT közleményéből.

Az MVM Zrt. vezérigazgatói feladatait a társaság szervezeti keretein belül átmenetileg Juhász Edit általános és jogi vezérigazgató-helyettes, valamint Fazekas László gazdasági vezérigazgató-helyettes látja el december 1-jétől – olvasható a BÉT honlapján.

A tájékoztatóban ismertették, hogy Czepek Gábor, az MVM elnök-vezérigazgatója december 1-jétől az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként folytatja munkáját.

Fogyasztói horrorsztorik

Az utóbbi hetekben-hónapokban számos olvasói levél érkezett hozzánk az MVM-mel megélt hajmeresztő történetekkel. Egy ilyen olvasói levélnek jártunk utána az MVM Kőér utcai ügyfélszolgálatán, de velünk is hasonló történt, mint a pórul járt levélíróval – az épületig ugyan eljutottunk, de az irodáig már nem. Az esetről itt számoltunk be. A levélből megtudtuk, hogy még a krónikus betegségekkel küzdők, a járásukban korlátozottak sem számítanak kivételnek, kint várakoztatják őket esőben, hidegben.

Akkor arra kértük olvasóinkat, írják meg tapasztalataikat, ha pozitívak, ha negatívak. Magunk is meglepődtünk azon a levéláradaton, amely elárasztotta a levelezőrendszerünket.

Az MVM dolgozói is elégedetlenek

Mint kiderült, az MVM dolgozói legalább olyan elégedetlenek, mint az ügyfelek, ez pedig feltételezhetően rányomja bélyegét a mindennapi ügyvitelre is.

Nincs érdemi bértárgyalás, és elfogadhatatlan, hogy az MVM munkavállalói sem ez évre nézve, sem további béremelésben ne részesüljenek – áll a szakszervezeti szövetség állásfoglalásában, amely leszögezte: mindent megtesz javaslataik érvényesítése érdekében.

Rovatok