Index Vakbarát Hírportál

Rettegnek a magyar tojástermelők, sok kereskedő dönt a behozatal mellett

2022. december 7., szerda 16:13

Attól tartanak a termelők, hogy az olcsóbb lengyel importtojás felé fordulnak a magyar kereskedők. Úgy gondolják, az árstop beszüntetése rendezné a kialakult helyzetet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány döntése alapján árstopos termék lett a tojás. Az erre vonatkozó jogszabály szerint a terméket a szeptember 30-án érvényes áron kell értékesíteni, így az akkori differenciált ár a mérvadó. 

A megfigyelések szerint a tojás esetében is hasonló közgazdasági, piaci reakciók léptek életbe, mint a korábban fixált árú termékek esetében. A termelők arról számoltak be az ársapka bejelentése után, hogy jelentősen növekedett a fogyasztás, ám a megrendelés csökkenő tendenciát mutat. Úgy gondolják, ennek hátterében az áll, hogy a kereskedők próbálják visszafogni az eladott mennyiséget, és mennyiségi korlátozást vezettek be az eladásokban. 

Importálhatják a tojást

Ugyanakkor a Portfolio azt írja: a termelők jelzései szerint a megrendelések csökkenése mögött nem csak a pánikbeszerzés áll. Több olyan értesülés is napvilágot látott, amely szerint a kereskedelem a lengyel importtojás felé fordult.

A megnövekedett takarmány- és energiaárak miatt szenvedő hazai tojástermelőknek kifejezetten rosszkor, a karácsony előtti egyik főszezon idején jött a tojás árstopja. De a kereskedők sem tudnak több veszteséget vállalni, ezért a lehető legolcsóbb forrásokat részesítik előnyben.

Az érdekelt felek egy dologban értenek egyet: az árstop mielőbbi megszűnése rendezhetné a kialakult helyzetet.

(Borítókép: Filip Singer / MTI / EPA)

Rovatok