Index Vakbarát Hírportál

Néhány óra alatt fogyott el több mint százmilliárd forint

2022. december 8., csütörtök 17:36

Ismét elérhetővé vált a mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújtott kamatmentes hitelprogram a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében. A hiteltermék teljes keretösszege meghaladja a 323 milliárd forintot, ami teljesen elfogyott a program négy éve alatt, ez pedig jól szemlélteti a vállalkozások forráshiányát. Iparági forrásaink szerint nem nyitják újra a jövőben a pályázatot.

November 30-án jelent meg a felhívás, amely szerint újranyitották a Ginop-8.3.5-18 néven futó, mikro-, kis- és középvállalkozások számára igénybe vehető kamatmentes hitelprogram B célját, amelyet forgóeszközigényük kielégítése céljából vehettek fel a cégek.

A hitelprogram a 2018-as indulása óta a teljes keretösszeg 323,339 milliárd forint volt, az igényelhető támogatás összege öttől 150 millió forintig terjedhet. A futamidő maximum 60 hónap lehet.

Csütörtökön (december 8-án) 8 órától lehetett benyújtani a támogatási kérelmeket a program újabb, több mint 100 milliárd forintos keretösszegére. „A várakozások szerint hamar el fog fogyni a keret, a vállalkozások fantáziáját megmozgathatja a nullaszázalékos hitel ötéves futamidővel” – jelezte előzetesen az Indexnek Tóth Ferenc Ádám, az European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője.

A szakember jóslata hamar valósággá vált, ugyanis a 100 milliárd forint néhány óra leforgása alatt, gyakorlatilag még délelőtt elfogyott, így a pályázati lehetőséget felfüggesztették. Újbóli újranyitása gyakorlatilag elképzelhetetlen, a program négy éve alatt rendelkezésre álló több mint 323 milliárdos keret az utolsó forintig elfogyott.

Tájékoztatjuk a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent, Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram című (Ginop-8.3.5-18 kódszámú) felhívás B hitelcélja esetében a beérkezett hitelkérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a támogatási kérelmek benyújtási lehetősége a jelen közlemény megjelenésétől – 2022. december 8. – számított harmadik napot követően felfüggesztésre kerül, támogatási kérelmet 2022. december 13. napján 10 óráig lehet benyújtani

– áll a palyazat.gov.hu oldalon közzétett felhívásban.

Kik pályázhattak?

A pályázaton olyan mikro-, kis- és középvállalkozások vehettek részt, amelyek székhelye, telephelye vagy fióktelepe a közép-magyarországi régión, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül található. Emellett legalább két teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek, devizabelföldinek minősülnek, gazdaságilag potenciálisan életképesek, azonban finanszírozási forrásokhoz nem vagy nem megfelelő mértékben jutnak.

Fontos kritérium, hogy a kapott támogatásból megvásárolni kívánt készlet és a működési költség a közép-magyarországi régión kívül bejegyzett telephelyre vagy fióktelepre kerül beszerzésre, vagy annak érdekében merül fel.

Az igényelt kölcsön összege a hitelprogramban korábban megítélt kölcsönök összegével együttesen nem haladhatja meg a vállalkozás két utolsó teljes lezárt üzleti év árbevételátlagának 25 százalékát – áll a pályázati felhívásban. A hitelprogramban nagy-, illetve kezdő vállalkozások nem igényelhetnek támogatást.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok