Index Vakbarát Hírportál

Kiürítik a polcokat az ársapkák, de az állami segítség életmentő lehet a kisboltoknak

2022. december 16., péntek 11:13

Akár egy-egy kisbolt túlélését is segítheti a Magyar Falu Program keretében elérhető támogatás, az élelmiszerárstop meghosszabbítása azonban óriási érvágás a legkisebb kereskedelmi egységek számára – mondta az Indexnek Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az ársapkák ráadásul kiüresítik egy-egy termék polcait.

Még november közepén érkezett a hír – amiről az Index is beszámolt –, hogy több ezer kistelepülés kisboltja részesülhet állami támogatásban a Magyar Falu Program keretében.

A támogatás mellé 8 milliárd forintos keretet csoportosítottak a költségvetésből, a részletek kidolgozására december 15-ét jelölte meg határidőnek a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet. Ezt pedig tartották is, csütörtökön a kormány Facebook-oldalán jelent meg, hogy a

2000 fő alatti kistelepüléseken működő üzletek 1 és 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, amelyet üzemeltetési költségeikre fordíthatnak.

Üdvözlik a döntést

Mindenképp üdvözlendő a döntés, bármilyen mértékű segítség jól jön – mondta az Indexnek Neubauer Katalin, a kisboltosok érdekképviseletét ellátó Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára, aki szerint akár 1 millió forintos támogatás is a túlélést jelentheti egy üzlet számára. Akinek például egy alkalmazottja van, annak akár 3 havi bérköltségét is fedezheti a támogatás.

Várhatóan első körben 3 milliárdos keretet biztosítanak a kisboltosok számára, a pályázatokat január 12-től lehet benyújtani, amik megírásához az MNKSZ segítséget nyújt a vállalkozóknak.

Neubauer Katalin hozzátette: várhatóan az üzlet alapterületétől, valamint az alkalmazottak számától függ, hogy az 1 és 3 millió forint közötti keretben mekkora támogatásban részesül egy kisbolt.

Az árstop meghosszabbítása nagyon rossz hír

Kedd este látott napvilágot a hír, hogy a kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot.

Amennyire jól érintette a támogatási lehetőség a kisboltosokat, annyira rosszul élik meg a hatósági árak életben maradását. Az ársapkákat eddig is lábon hordták ki, de egyre szorítóbb érzés járja át az üzletek tulajdonosait.

Neubauer Katalin korábban úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy „nem várható el a kisboltosoktól, hogy folyamatosan lenyeljék az ársapkás termékeken keletkező veszteségeket”. Ez a felállás pedig azóta sem változott.

Cukorból és olajból is hiány van

A főtitkár beszámolt arról is, hogy főként olajból és cukorból tapasztalható hiány a kisboltok polcain. Ez ahhoz köthető, hogy a terméket nem közvetlenül termelőktől beszerző boltosok számára a nagykereskedők is korlátozott mennyiséget biztosítanak az árstopos termékekből, hogy mindenki számára elegendő jusson. „Így előfordulhat például, hogy egy kisbolt mindössze 3 kilogramm cukrot kap, ami könnyen elképzelhető, hogy meddig tart ki” – mondta.

(Borítókép:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok