Index Vakbarát Hírportál

Nincs vége a rezsiharcnak, nem mindegy, hogy mennyit fogyasztunk

2022. december 26., hétfő 12:31

Egyre több szakértő véli úgy, hogy eltorzította a magyar energiafogyasztás karakterét a lassan egy évtizede működő rezsicsökkentés. Szerintük az állami támogatás a pazarlás irányába lökte az embereket, ugyanakkor azt elismerik: elindult a fogyasztáscsökkenés.

„Sok kritika érte a magyar rendszert már korábban is, de mi belőttünk egy árat, a piaci ár hol fölötte volt, hol alatta, és képeztünk ebből. Ha fölötte volt, akkor megtámogattuk a költségvetésből, ha alatta, akkor tartalékot képeztünk” – így jellemezte Orbán Viktor a magyar rezsivédelmi rendszert a múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatón az ATV összegzése alapján.

Pazarló támogatás?

Balogh József energetikai szakértő ezzel kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy „ez a klasszikus ígérgetés valami olyanból, ami nincs. Ugyanis Magyarország áramból nagyjából 30-40 százalékot importál, gázból pedig 90 százalékot.”

A szakértők úgy látják, már a rezsicsökkentés alapötlete sem kielégítő, az pedig szerinte különösen nagy hiba volt, hogy mindenkit egyformán kezeltek ebben a rendszerben, de ennél is nagyobb probléma, hogy mindez teljesen eltorzította a fogyasztás karakterét. Így végül ez a rendszer pazarlásra ösztönözte az embereket.

Egy olyan magas szintről kell lejönni, hogy az utóbbi hónapokban több újságban és tv-nyilatkozatban megjelent az, hogy 40 százalékkal csökkent a gázfogyasztás, 30 százalékkal csökkent az áramfogyasztás

– fogalmazott az energetikai szakértő, aki szerint az Eurostat friss felmérése is ezt támasztja alá, és ezzel korábban nem foglalkozott senki sem, hogy bizony egy nagyon magas szintről kell visszamenni az uniós sztenderd irányába. Szerinte még mindig nem vagyunk az uniós szinten.

Bali Gábor energetikai szakértő úgy látja, a rezsicsökkentés módosítása már a jó irányba mozdította el itthon a felhasználókat. Az energiapiaci szakértő ugyanakkor hozzátette:

a magyar rendszer abban mindenképpen egyedi, hogy nem tesz kivételt a lakossági felhasználók között. 

Úgy fogalmazott, hogy „a hazai rendszer viszonylag egyszerű, ott egy fogyasztott mennyiséghez köthető, hogy meddig jár a kedvezmény, ez azt jelenti, hogy minden család, aki ezt a mennyiséget elviszi, az kedvezményes áron kapja, és így a magyar kedvezmény elég nagynak nevezhető, hiszen óriási a különbség a rezsicsökkentett ár és a valós piaci ár között, viszont az is rendelkezik ezzel a kedvezménnyel, aki megengedhetné magának, hogy alacsonyabb szinttől a magasabb árat fogyassza”.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)

Rovatok