Index Vakbarát Hírportál

Magyarok tízezrei szerződnek újra decemberben

2022. december 27., kedd 06:48

Megszaporodtak az elmúlt hetekben az új nyugdíjbiztosítási szerződések, az ügyfeleket az adókedvezmény kihasználása hajtotta. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arról is beszámolt, hogy mintegy százezer gépjármű-tulajdonosnak jár le a kötelező biztosítása.

Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.

Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára

– hívta fel a figyelmet a szervezet.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb: tavaly év végén 277 ezer forint volt.

Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.

A szervezet felidézte, hogy 2022 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján már csaknem 440 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető.

Ketyeg a kfgb-óra

Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet közleményében hangsúlyozta:

aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január 1-jéig fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, emellett a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség szerint célszerű utánajárni a szerződés sorsának abban az esetben is, ha valaki időben intézkedett az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéséről, de a szerződéskötésről nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

(Borítókép:  Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok