Index Vakbarát Hírportál

Nagymértékben csökkenhet az Európai Unió függése Kínától

2023. január 13., péntek 14:27

A svéd állami tulajdonú LKAB bányavállalat közölte, hogy felfedezte Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyét. A felfedezés megerősíti a kontinens azon törekvését, hogy kevésbé támaszkodjon a zöldátmenethez szükséges importált nyersanyagokra. A lappföldi bánya segíthet csökkenteni Európa Kínától való importfüggőségét.

A Per Geijer névre keresztelt lelőhely a sarkkörtől északra, Svédország Lappföld tartományában található, és több mint egymillió tonna ritkaföldfém-oxidot tartalmaz, ez a legnagyobb ismert ilyen jellegű lelőhely Európában − közölte a vállalat.

Jan Moström vezérigazgató a vállalat Kirunában lévő vasércbányájában − amely maga is a legnagyobb az Európai Unióban − elmondta, hogy a lelőhely érctartalmának megállapítása még több évet vesz igénybe − írta meg a Financial Times

Folyamatos feltárási tevékenységet folytatunk ezen a lelőhelyen, tehát egyelőre pontosan nem tudjuk, mekkora

− tette hozzá a sajtótájékoztatón.

Moström hangsúlyozta, hogy a vállalat előtt szabályozási kihívások állnak, amikor a felfedezés kiaknázására törekszik. „Ha valóban a zöldátmenetet akarjuk folytatni, akkor meg kell találnunk a módját, hogy ezt a folyamatot egészen jelentősen felgyorsítsuk” − közölte. 

A ritkaföldfém-lelőhelyek − nevükkel ellentétben − meglehetősen gyakoriak a különböző földrajzi területeken, de az ásványok kitermelése komoly kihívást jelent a komplex feldolgozás és az intenzív környezeti hatások miatt.

Moström szerint 10-15 évbe telne, mire a nyersanyagok a piacra kerülhetnének, de ha svéd és uniós szinten fel lehetne gyorsítani az engedélyezési folyamatokat, ez az időtartam akár a felére is rövidülhetne. A vállalat idén tervezi benyújtani a kitermelési koncesszió iránti kérelmet.

Jelenleg a világ ritkaföldfém-feldolgozó kapacitásának több mint 80 százaléka Kínában található. Az Európai Unió előrejelzése szerint az elektromos autók motorjaiban és szélturbinákban használt fémek iránti kereslet 2030-ra az ötszörösére nő.

A bányavállalat bejelentésére akkor került sor, amikor az európai biztosok látogatást tettek Kirunában Svédország hat hónapos soros uniós elnökségének első napjaiban.

Kína biztosítja az Európai Unió ritkaföldfém-szükségletének 98 százalékát

Az Európai Unió a legfőbb prioritásnak tekinti a nagyobb önellátást a nyersanyagok terén, mivel igyekszik csökkenteni Kínától és Oroszországtól való függőségét, és erősíteni törekvéseit a saját zöldtechnológiák, köztük a szélerőművek és az autóakkumulátorok fejlesztésére.

Az Európai Bizottság terveket dolgoz ki a szélerőművekhez, napelemekhez és elektromos járművekhez szükséges kritikus fontosságú anyagok − például a lítium, a kobalt és a grafit − bányászata és előállítása előtt álló szabályozási akadályok csökkentésére.

A munka egyre sürgetőbbé vált az Egyesült Államokkal a 369 milliárd dolláros inflációcsökkentési törvény miatt kialakult patthelyzet miatt, amely hatalmas ipari támogatásokat nyújt a zöldtechnológiák amerikai fellendítésére.

Egyes tagállamok szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a szabályozási akadályok miatt az Európai Unió mennyire tudja csökkenteni az importált nyersanyagoktól és finomított anyagoktól való függőségét, és hangsúlyozzák, hogy ragaszkodni kell a szabadkereskedelmi menetrendhez, amelynek célja az ásványi anyagokban gazdag kontinensekkel, például Dél-Amerikával való megállapodások megkötése.

Valdis Dombrovskis kereskedelmi biztos hangsúlyozta, hogy bővíteni kell az unió szabadkereskedelmi megállapodásainak hálózatát, és Chilére és annak hatalmas lítiumkészleteire hivatkozott, ugyanis az Európai Unió egy 2002-es megállapodás aktualizálására irányuló megállapodást kíván aláírni. Az közösség jövő nyárig megállapodást szeretne kötni Ausztráliával, a nyersanyagok másik nagyhatalmával is.

Európa jelenleg nagymértékben függ Kínától a kulcsfontosságú nyersanyagok importja terén. Kína biztosítja az Európai Unió ritkaföldfém-szükségletének 98 százalékát. Ezek a nyersanyagok elengedhetetlenek az elektromos autók akkumulátorainál, az okostelefonokban és a szélturbináknál. 

A kulcsfontosságú nyersanyagok uniós listáját legutóbb tavaly szeptemberben frissítették, akkor 30 tételt tartalmazott, köztük ritkaföldfémeket, bauxitot, lítiumot és titániumot.

(Borítókép: Jan Moström, az LKAB bányavállalat vezérigazgatója az LKAB sajtótájékoztatóján a svédországi Kirunában 2023. január 12-én. Fotó: Jonas Ekstromer / News Agency / Reuters)

Rovatok