Index Vakbarát Hírportál

Nemcsak a hagyma, hanem az ára is csípi a szemünket

2023. január 16., hétfő 09:31

Európában és Magyarországon is komoly hatással volt a hagymatermesztésre a 2022-es aszály, emiatt további áremelkedés érkezhet a jövőben.

Az év elején nőtt a zsákos hagyma nagykereskedelmi ára, amit további áremelés követhet – írja a napi.hu.

A portál a fruitveb.hu alapján arról számolt be, hogy a zsákos kiszerelésű vöröshagyma január előtt legutóbb tavaly október végén emelkedett nagyobb mértékben a nagybani piacokon. Novemberben és decemberben is 180 forint/kilogramm körül stagnált a nagybani ár.

December végén, valamint január első napjaiban már elindult egy kisebb mértékű drágulás, ez a korábbi évek tapasztalatai szerint az előjele annak, milyen irányba mozdulhatnak az árak.

Borítékolható a további drágulás

Az európai és a lengyel kínálati helyzet alapján majdhogynem biztos, hogy a friss piaci és a feldolgozásra szánt tételek esetében is lehet további áremelkedés. Mindez azzal magyarázható, hogy a Lengyelországban betárolt készletek szintje jóval alacsonyabb, mint az előző évben. Ugyanezen probléma Hollandiában és más európai országokban is jelen van.

A napi.hu cikkében azt írja, hogy Lengyelországban a nagykereskedelemben árusított zsákos hagyma ára jelenleg rekordnak számít, most ugyanis 1,80–2,40 zloty/kilogramm, vagyis mintegy 152–204 forint/kilogramm közti sávban mozog.

Magyarországon a vöröshagyma nagybani ára bruttó 200250 forint/kilogramm volt január elején, míg az importtételek összege 320350 forint/kilogramm áron voltak elérhetők.

A tavalyi aszály a hagymatermesztésre is komoly hatással volt Európában és Magyarországon is. Idehaza ráadásul egyre csökken a vöröshagyma termőterülete, valamint termésmennyisége, holott folyamatos iránta a kereslet.

(Borítókép: Mészáros János / MTI)

Rovatok