Nógrád vármegyében kevesebb magyar burgonya terem, mint két évtizeddel korábban, ezért a kereskedők rászorulnak az importra. További rossz hír, hogy a jövőben emelkedhet ennek az alapvető élelmiszernek az ára Magyarországon.
Juhász Dávid, az egyik pásztói zöldségesbolt tulajdonosa azt mondta a nool.hu-nak, hogy náluk jelenleg 350 forint a burgonya kilónkénti ára, de van sütni való fajta is, amely 400 forintba kerül.
„A hatósági áras krumpli nem annyira nagyon jó minőségű, ez, úgymond, mosatlan, de ugyanúgy viszik mindkettőt a vásárlók. Többnyire pedig külföldi áru van, de akad egy kevés magyar is. A magyar burgonyából nincs akkora mennyiség, hogy az egész télen kitartson, és már a minősége sem olyan jó, ráadásul nem áll el túl sokáig. Ez már évek óta így van” – tette hozzá.
Vöröshagymából – amely már többe kerül, mint a krumpli, és még nem látni a drágulás végét – szintén kevés van, és többségében külföldről hozzák be. „Tavaly nagy volt a szárazság, ami nem tett jót a termésnek, így a burgonya kevés és rosszabb minőségű lett, az őszi viszont már sokkal jobb volt” – jegyezte meg Juhász Dávid.
Azt még nem tudják a kereskedők, idén milyen minőségű lesz a termés, mint mondják, sok függ az időjárástól.
Az viszont már biztos, hogy amennyiben eltörlik az árstopot, akkor a krumpli is tovább drágul, olcsóbb pedig már nem lesz.
A hatályban lévő döntés szerint április 30-ig lesznek érvényben az élelmiszerárstopok, amelyek a magyar lakosságot védik a brüsszeli szankciók okozta inflációtól és áremelkedéstől – közölte az Agrárminisztérium az ATV érdeklődésére.
Nagy István agrárminiszter az Indexnek adott interjúban kifejtette: kifejezetten szociális típusú intézkedés az élelmiszerársapka, ezért abban a pillanatban, hogy a fogyasztói árak emelkedése elkezd visszatérni a normális mederbe, ki lehet vezetni az intézkedést.
(Borítókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)