Index Vakbarát Hírportál

Izmos profitot gyúrt magának az étrend-kiegészítők óriása

2023. február 16., csütörtök 11:38

Nyolc-tíz százalékkal emelkedik az étrend-kiegészítők és speciális élelmiszerek piaca, egyre szélesebb ezen termékek fogyasztói bázisa. Emellett a BioTechUSA sajtóeseményén az is kiderült, hogy a magyar tulajdonban álló cégcsoport 20 milliárd forintot meghaladó növekménnyel zárta a tavalyi évet.

A gyártóknak és forgalmazóknak 2022-ben számos kihívásra kellett választ találniuk az alapanyaghiánytól kezdve a megnövekedett szállítási és energiaköltségeken át az árfolyam-ingadozásig, inflációig – ismertette Lévai Bálint, a BioTechUSA vezérigazgatója. 

A fehérjét Nyugat-Európából, Észak-Amerikából szerzi be a cég, mivel általában ezeken a helyeken vannak olyan nagy tejipari cégek, amelyeknek megéri beruházni a komplex és drága gyártóeszközökbe. 

Közvetve volt talán kapcsolat az orosz–ukrán háborúhoz, mert nagyon sok aminosavat kukoricából szintetizálnak. Ukrajna nagy beszállítója a piacnak, így a termény időszakos kiesése áremelkedésben csapódott le

–  tájékoztatott a vállalatcsoport első embere, aki megjegyezte, hogy az áremelés ellenére töretlen a vásárlói hajlam, a vásárlók a pandémiát követően sokkal magasabb arányban tértek vissza az üzletekbe, ezzel párhuzamosan a webshopok forgalma is emelkedett. 

Az iparági, külpolitikai és gazdasági kihívásokra a vállalat megfelelő válaszokat tudott adni, ezt támasztja alá, hogy a 2021-es eredményeket több mint 40 százalékkal haladták meg. Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő- és speciálisélelmiszer-gyártójának és forgalmazójának árbevétele tavaly elérte a 80,4 milliárd forintot, EBITDA-mutatója pedig meghaladta a 11,5 milliárd forintot. 

Két nagy ütőkártyája is van a vállalatnak

A növekedéshez számos tényező járult hozzá: 

A tavalyi év legnépszerűbb készítményei a fehérjeporok, a proteinszeletek voltak, de keresettek voltak az edzés előtti és aminokészítmények is. Megerősödtek a vitamin-, kollagén- és az ízületet támogató termékcsoportok és egyre nagyobb az érdeklődés a lifestyle-termékek iránt is.

már rég nem a testépítésről szól a táplálékkiegészítők piaca.

A kihívások közepette a vállalat elindította történetének legnagyobb beruházási hullámát: 11,5 milliárd forintból a szadai gyártóüzemben prémium-fehérjeszelet előállítására alkalmas két új gyártósort állítanak szolgálatba a közeljövőben, illetve a hozzá tartozó raktári és szociális épületrészek is megépülnek.

A negyedik gyártósor beüzemelése után 110 millió darabra emelkedik az éves szeletkapacitás, a beruházással pedig 100 új munkahely jön létre

– közölte Lévai Bálint.

Erősödik a nemzetközi pozíció

A társaság megőrizte piacvezető helyét Görögországban, emellett Norvégiában és Franciaországban is rekordárbevételt könyvelhetett el. Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában szintén megszilárdult a BioTechUSA jelenléte. Az értékesítés során előtérbe kerültek a saját csatornák: új üzletnyitásokra került sor, valamint a meglévő üzletek kiemelt sales- és kommunikációs támogatása is megvalósult. Franciaországban, Németországban és Szlovákiában új egységek nyíltak, amelyeket 2023-ban továbbiak követnek majd.

A vállalatcsoport terjeszkedési tervei között az idei évben a következő országok szerepelnek: Kolumbia, Mexikó, Chile, Peru, Ecuador, Délkelet-Ázsia, Kína, India, Omán, Szaúd-Arábia és Indonézia. Ezen eredményeknek is köszönhetően a teljes árbevétel mindegy 80 százaléka származott exportból,

a nemzetközi bolthálózat pedig 216 százalékos forgalomnövekedést produkált.

Küldetés a sportra ösztönzés

Jelenleg több mint 100 országban, 50 webshoppal, 279 franchise-üzlettel, 1800 munkavállalóval és 4500 partnerrel van jelen. A BioTechUSA márkán túl a cégcsoporthoz további négy brand tartozik:

A vállalatcsoport kínálata 2000 termékből áll, így támogatva a legkülönfélébb vásárlói célokat, legyen szó fogyásról, izomtömeg-növelésről vagy életmódváltásról. A portfólióban megtalálhatók cukor- és laktózmentes termékek, de a gluténérzékenységgel élők vagy a vegán életmódot folytatók is fellelhetik a számukra megfelelő verziót. Fontos üzletág továbbá az újonnan indult Apparel, azaz a sportruházati kategória is.

(Borítókép: BioTechUSA)

Rovatok