Monumentális kohászati gépek dübörgő hangja és markáns, semmire nem emlékeztető szén és vas különleges elegye csapta meg orrunkat – ez fogadta az Index stábját a Dunaferr dunaújvárosi üzemében, amelynél több ezer munkavállaló megélhetése a tét. Fordulatokban gazdag történet következik egy nehéz sorsú gyár történetének újabb epizódja után.
A Dunaferr története bizonyára sokak számára nem ismeretlen, de akik nem követték, azoknak a mintegy 70 éves múltra tekintő üzemről érdemes tudniuk, hogy a vasmű az elmúlt években kapott nagyobb figyelmet. A társaság korábbi tulajdonosa 2019 óta nem nyújtott be éves üzleti beszámolót, amivel több ezer ember megélhetését kockáztatta. Az üzemet annyira elhanyagolták, hogy december kiderült: a gyár egyik kohója észszerű költségek mellett nem indítható újra. Négy év alatt kétszázmilliárd forintos veszteséget halmozott fel, ami először részleges, majd később teljes fizetésképtelenséget jelentett.
Hétfő délután újraindult a még tavaly novemberben leállt, 2-es számú nagyolvasztó a Dunaferr üzemében, amelynek megmentéséről február elején döntött a kormány. Ennek két pillére van: egyrészt 16 milliárd forintos átmeneti segítséget nyújtott, ezzel pedig hat hónapig biztosított a bérek kifizetése – ezt Orbán Viktor miniszterelnök február elsején jelentette be. Másrészt a kabinet egy jogszabállyal lehetővé tette a felszámolási eljárás kritériumai mellett a gyár működését.
Naponta közel ezer tonna szén szükséges a Dunaferr ellátásához
– ismertette az üzembejáráson Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár. A gyártáshoz szükséges anyagokat a brit Liberty Steel biztosítja, negyvenezer tonna szenet szállított rögtön, előfinanszírozás keretében. Emellett szakértelmet is hoz a működéshez, a bérmunkáért pedig díjat fizet.
Több mint négyezer alkalmazott van a cégcsoporton belül, és ők csak a közvetlen munkavállalók. Ha jobban megnézzük, akkor ez a történet most itt tizenötezer család életérő szól. Dunaújváros és a Dunaferr élete kéz a kézben jár az 1950. május 2-án megtett első kapavágás óta, akkor az új város neve a következő évben Sztálinváros lett, a vállalat pedig Sztálin Vasmű.
Ez mindig is stratégiai ipar volt, kijelenthető, hogy a gazdaságnak rengeteg acélra van szüksége. Évente nagyjából 3,5 millió tonnára – és ebben még várható növekedés is, hiszen egyes elemzések szerint 4 millió tonna fölé is emelkedhet a szám.
Az állam nem támogatást adott. A követelések között a felszámolás során a 16 milliárd forint bértámogatás ott lesz, egyszer vissza kell fizetni. „Viszont ez nagyon komoly likviditást ad, ráadásul egy olyan iparban, amely működőtőke-igényes. Naponta közel ezer tonna szén kell a gyár ellátásához. A másik fontos lépés az volt, hogy a Liberty és a felszámoló között létrejött egy megállapodás. Ez egy bérmunka, amely azt jelenti, hogy nemcsak bérgarancia áll rendelkezésre, hanem bért is kapnak a munkavállalók. Dolgozhatnak, így egyre több része tud újraindulni a gyárnak” – ismertette az államtitkár, aki hozzátette: ez is már nagy segítség arra, hogy elkezdődjön a reorganizáció.
Az állam funkciója most az ösztönzés, ennek egyik eszköze a hat hónapra kiterjesztett bérgarancia.
Korábban a Dunaferrnél hatalmas káosz volt, december elsején a gyár gyakorlatilag meghalt. Jelenleg csak bízni lehet abban, hogy a most befolyó bérmunka eredménye lehetőséget ad a cég reorganizációjára.
A Dunaferr kapcsán talán az a legmegdöbbentőbb, hogy akivel az ember a gyárban beszél, mind ezer szálon kötődik az üzemhez, és legalább ennyi éve ott is dolgozik. Ennél a vállalatnál húzni az igát életérzés. Ez nem is csoda, hiszen a gyárlátogatás során lehetőségünk volt megtekinteni az újonnan üzembe helyezett kohót. Óriási méreténél csak a dübörgése nagyobb, tehát van ok a szerelemre. Tényleg van egy különleges atmoszférája, itt az állami tervek tényleg csak jó szándék marad, ha nem fajul azonnal kemény munkává – Peter Ferdinand Drucker nyomán.
Móger Róbert már több évtizede dolgozik ipari szakértőként a vállalatnál, jelenleg ő képezi a hidat a szakma és a Liberty között. „December elején a korábbi vezetés leállította volna a kokszolót. Ezt sikerült elkerülni azzal, hogy a Liberty szenet szállított. Ha nincs szén, megáll az üzem” – összegezte az Indexnek. Ám fontos kiemelni: már nem csak szenet, ércet is szállít, cserébe bérmunkát kap.
A kölcsönösen előnyös helyzetben a gyár működése a prioritás.
A Dunaferrnél két nagy olvasztó van, az egyik 960, a másik 1033 köbméter. Napi szinten négyezer tonna nyersvasat tudnak előállítani. Az acélgyártás elengedhetetlen alapanyaga a nyersvas és az acélhulladék. Az acélról azt kell tudni, hogy az egyik leginkább visszajáratott termék, a zöldátállásban többek között ezért is van ennek az anyagnak döntő szerepe.
Az ércet és a kokszot betesszük a nagyolvasztó tetején. 2200 Celsius-fok uralkodik lent a fúvósíkon, ahol befújják a levegőt a nagyolvasztóba. Ez lényegében egy ellenáramú akna, egy kemence. A végtermék a nyersvas lesz, mangánnal és szilíciummal kevert vasötvözet
– magyarázta a gyártási folyamatot Móger Róbert, aki több mint húsz éve dolgozik az üzemben. Ugyanakkor szerinte ebben az iparban kikerülhetetlen a technológiaváltás, hiszen a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére van szükség mindenhol. A Dunaferr jelenlegi gyártási folyamatai még karbonalapúak, de ezt át kell formálni az elkövetkező években. Európának az acélgyártás és azon belül a zöldacél a jövőben kiemelten fontos lesz – szúrta közbe Fábián Gergely.
Egy már meglévő technológiát kell majd alkalmazni, az elektoracél-gyártást. Ebben száz százalék ócskavas-felhasználás mellett villamosalapú gyártási folyamat zajlik. Ez a technológiai váltás a Dunaferr esetén négyszázharminc hektárt érintene egy olyan gyárban, amely már 1954-ben termelt. Tehát jelenleg szakmailag is van még feladat bőven.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)