Ha az energiaárak nem estek volna vissza, bármekkora is az irányadó jegybanki kamat, feltehetően a forint árfolyama nem stabilizálódik, ezért is fontos az energiaönállóság megteremtése – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Nagy Márton. Az elismert közgazdászból lett gazdaságfejlesztési miniszter minden kérdésre válaszolt, így nemcsak a felzárkózás vagy a versenyképesség témáját érintettük, hanem olyan aktuális ügyeket is, mint a miniszterelnöki évértékelő, az akkumulátorgyárak építése vagy az állam stratégiai cégvásárlásai.
Mások mellett a gazdaságfejlesztési miniszter lapunknak beszélt arról, hogy
Bőven volt már idő megemészteni a miniszterelnöki évértékelőt. Mit üzent a bő ötvenperces beszéd a gazdaságfejlesztési miniszternek?
A rendszerváltást követően valóban a 2022-es év volt a legnehezebb, hiszen a háború, és az arra válaszul kivetett hibás és káros szankciók miatt napról napra kellett védekezni a negatív gazdasági hatásokkal szemben. Ezek után 2023-nak az azonnali tűzszünetről, a békéhez vezető út megtalálásáról és az infláció letöréséről kell szólnia. Talán egyre jobb lesz a helyzet, de veszélyekkel teli esztendőt írunk. A béke gazdasági szempontból is stabilitást hordoz magában, és minél később születik meg, annál nehezebb feladat lesz egészséges mederbe terelni a gazdaság világát, így az inflációt is.
Korda György Reptér című slágeréből idézve – „lobog a szélben a szélzsák” –, a kormányfő kvázi kiadta a parancsot a Vodafone után a Budapest Airport megvásárlására. Mikorra valósulhat meg a terv, és persze mennyiért?
A reptér nemzetstratégiai kérdés, ezért óriási hiba, de talán bűn is, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi kézbe játszotta át. Ezt helyre kell hozni, ki kell javítani. Azt a feladatot kaptam, hogy én tárgyaljak a repülőtér megvásárlásáról. Elkezdődtek az egyeztetések, amelyek jelenleg is zajlanak, de ezzel kapcsolatban többet egyelőre nem oszthatok meg. Legfeljebb annyit árulhatok el, hogy a Vodafone-ügyletnél a Budapest Airport nagyobb falat.
Akkor nem is feszegetjük az „ezermilliárdos pénztárcát”. Volt azért már példa jó néhány stratégiai vásárlásra a bankszektortól a távközlésig, a kiskereskedelemben viszont nem történt meg az áttörés, mint ahogy a most porondon lévő élelmiszeriparban is bőven van tennivaló. Sokan legalább annyira fájlalják az élelmiszerek gyakran silány minőségét, mint a 45 százalékos drágulását. Mi a feladat?
Minden magyar állampolgár megérdemli, hogy jó minőségű, megfizethető árú hazai termékekhez jusson hozzá. Ennek garanciáját, alapvető feltételét a magyar élelmiszeripar fejlesztésében látom. Persze voltak és jelenleg is vannak próbálkozások a kiskereskedelemben is – gondoljunk csak az Auchanra –, de nem titok, hogy a célunk a teljes vertikális integráció elérése, azaz a piac megszervezése a termeléstől egészen a kereskedelemig.
Magyarország és a szektor számára is a legelőnyösebb az lenne, ha ez a folyamat végig magyar kézben lenne. Ez azért is hangsúlyos, mert a belföldi igények kielégítése mellett az is cél, hogy érdemben növeljük a feldolgozott élelmiszer kivitelét.
Most alapvetően nem a Pick szalámiról beszélek, amelyet mindenki ismer, a Hell Energy italokról vagy a Master Goodról, amely még a McDonald’snak is szállítja a csirkehúst, hanem arra kell összpontosítanunk már a közeljövőben, hogy minden termékszegmensben legyen legalább egy-két vagy akár több exportképes vállalkozás. Új exportpiacokra kell betörni, folyamatosan pozíciókat szerezni, fejleszteni a termelői kapacitásokat és a megfelelő tőkeerő elérése után kifektetni. Ezeket a törekvéseinket jelentősen támogatják mind a nemzeti, mind az uniós források, azonban az nem vitás, hogy sebességváltásra van szükség. Ezért is emeltük meg maximális, 80 százalékos szintre az uniós agrárpolitikához kapcsolódó nemzeti kiegészítést, a mezőgazdaság mellett az élelmiszeripar esetében is. Emellett célzott beruházásfinanszírozási csomagokat dolgozunk ki az élelmiszeripar részére.
Vessünk egy pillantást a big picture-re: sokan próbálják kedvező színben látni a GDP-adatot, miközben negyedéves alapon a 0,4 százalékos október–decemberi visszaesés az ötödik legrosszabb eredmény az EU-ban. Ha a technikai recesszió önmagában nem is, ez azért meglepő fejlemény. Ennek alapján hány százalékkal bővülhet a gazdaság idén, és mire számít jövőre?
A pontosság kedvéért ne felejtsük el, hogy az energiaárak tavaly augusztusban nagyon magas szinten tetőztek, és ez tükröződik vissza 2022 utolsó negyedévének adataiban. Ezzel együtt az elmúlt év összességében kiválónak mondható, hiszen végeredményben a magyar gazdaság teljesítménye 4,6 százalékkal nőtt, amelyhez az ipari kibocsátás jelentős emelkedéssel járult hozzá. Ezzel az eredménnyel a rendszerváltás óta a hatodik legnagyobb növekedést értük el, és az EU-ban is az első harmadban vagyunk. Az is igaz persze, hogy mindeközben a magas infláció miatt a fogyasztás visszaesett. Ugyanakkor a növekedésünk fundamentális alapjai nem kérdőjeleződtek meg, soha ennyien nem dolgoztak az országban, rekordalacsony a regisztrált álláskeresők száma, beruházási és exportcsúcsot is döntöttünk, ebben tehát semmilyen botlás nem történt. Sőt a gazdaság szövetének erősségét jelzi, hogy tavaly rekordösszegű, 7 milliárd eurónyi külföldi tőke (FDI) áramlott az országba, amely idén elérheti 10 milliárd eurót is. A kínálati zavarok oldódásával és a kormány hatékony válságkezelési politikája következtében reális a 1,5 százalékos idei, valamint a 4 százalékos jövő évi GDP-növekedés.
Ebben mekkora szerepe lehet a frissen meghirdetett Baross Gábor Programnak?
A Baross Gábor Hitelprogram (BGH) az egyik legfontosabb lépés afelé, hogy idén elérjük a 1,5 százalékos GDP-növekedést, és fennmaradjon a teljes foglalkoztatottság. Hitelezés nélkül nincs növekedés. A program 700 milliárd forintos kerete a február 1-jei indulás után egy hónappal, mára szinte teljesen kimerült. A forgóeszközhöz kapcsolódó hiteligények benyújtását ezért fel kellett függeszteni a hét elején, a beruházási hitelek esetén pedig nagyon kevés szabad keret maradt. Öt nap alatt elbíráljuk a hiteligényeket és kiadjuk a refinanszírozási ígérvényt.
A bankoknak a forgóeszközhitelek esetén 30 nap, a beruházási hitelek esetén 90 nap áll rendelkezésre a szerződéskötésre. Több mint 1000 vállalat jelentkezett a programra 13 bankon keresztül.
Eközben kidolgoztuk, és a kormány már elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogram részleteit (BGT) is. A 600 milliárd forintos programnak három lába lesz: ingatlan- és értékpapíralapokba való bevásárlás, a jelenlegi állami alapokra történő ráemelés, és végül új alapok indítása. A részletekről a következő napokban adunk tájékoztatást.
Menjünk vissza a kályhához! Anno a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként (2015–2020) ugyancsak az inflációval kelt és feküdt, ám a mostani időszak több szempontból is komplikáltabb. Hogyan jutottak idáig a fogyasztói árak?
A mostani inflációs válság gyökerei a szankciókban, azt megelőzően a koronavírus-járványban és az azt követő kilábalásban keresendők. A pandémia kedvezőtlen hatásait a nemzetközi gazdaságpolitika monetáris és fiskális ösztönzőkkel törekedett ellensúlyozni, amelyek keresleti oldalról fűtötték a gazdaságot. Jelentős mennyiségű pénz került a piacra, a visszapattanást követően pedig a keresleti oldal is bővülésnek indult. Az orosz–ukrán háború és az ahhoz kapcsolódó európai szankciók miatt azonban az infláció természete egész Európában megváltozott, ez pedig, halkan megjegyezve, más hozzáállást igényel a monetáris politikától. Nézzük csak meg az Európai Központi Bank viselkedését! Az infláció természetére visszatérve, az első oldal a közgazdasági tankönyvekben, ha egy válság esetén – jelen esetben az energiaárak miatt – valakinek elromlik a külkereskedelmi egyenlege, akkor az egyébként automatikus stabilizátor szerepet betöltő árfolyam gyengülni kezd. Nem azért, mert valaki leértékelte, hanem mert ez természetes folyamat.
2021-ben Magyarország energiaimportja elérte a GDP 4 százalékát, ami 2022-ben 10 százalék fölé emelkedett, ez jelentős külkereskedelemi hiányt és emiatt természetszerűen forint-árfolyamgyengülést okozott.
Az energiaárak emelkedése okozta az árfolyam leértékelődését, ez endogén folyamat, tehát egymástól nem független. A közvetett és közvetlen hatásokat, az energiaár- és forint-árfolyamhatást is figyelembe véve, a hazai szankciós infláció hozzávetőleg 50-60 százaléka köthető az energiaárak emelkedéséhez. Az alapprobléma megszüntetésére két utat látok: az egyik a minél előbbi béke, a másik lehetőség, hogy a piac hozzászokik és alkalmazkodik, ami az energiaárak csökkenéséhez is vezet. Mivel a béke sajnálatos módon nem következett be, így az utóbbi történik meg, az energiaárak csökkenése miatt stabilizálódik a forint árfolyama is. Emiatt, valamint a hatékony gazdaságpolitikai lépések miatt az év végére egy számjegyű lehet az infláció.
Tehát a kamatemelési ciklus nem volt megfelelően végrehajtva?
Ha az energiaárak nem estek volna vissza, bármekkora is az alapkamat, feltehetően az árfolyam nem stabilizálódik. Az energia ugyanis a kulcs, a gyökere a problémának. A jegybanki kamatpolitika is fontos tényező, de nem döntő ebben a kérdésben. A szankciós infláció ellen más felfogással, unortodox eszközökkel kell küzdeni. A kormány nem tehetett mást, mint hogy az ársapkákon keresztül és egyéb beavatkozással védi a lakosságot. Sokan átsiklanak afelett, hogy a már 2013-tól érvényben lévő intézkedés, a rezsicsökkentés is lényegében ársapka, amely most veszélybe került, de sikerült az átlagfogyasztásig megvédeni.
A kormány által bevezetett hatósági áraknak ugyan vannak negatív, piactorzító hatásai, de az tagadhatatlan, hogy az inflációval szemben védelmet nyújtanak.
Érdemes fejlemény, hogy Franciaország is követi a magyar példát. Az energia után az élelemiszerre, majd az üzemanyagra vezettek be a közelmúltban ársapkát.
Ha már a jegybank, Matolcsy György elnök tavaly decemberben elég nagy port kavart egy bizottsági meghallgatáson, ahol a magyar gazdaságot kritizálta éles hangon. Ezt megelőzően is voltak hasonló megnyilvánulásai, váratlan lépései, talán éppen oda üt, ahol a legjobban fáj. Mit gondol erről?
Az MNB független, így az intézmény és annak vezetője a saját döntéseiért maga vállalja a felelősséget, legyen az bármilyen kicsengésű. Látni kell, hogy a jegybank nagyon nehéz helyzetben van, hiszen az alapvető célját, az árstabilitást, valamint az ennek megfelelő 3 százalékos inflációs célját, egyelőre nem tudja elérni. Ugyanakkor akármilyen nehéz is a dolga, fontos szem előtt tartani a piaci kamatvárakozásokat. Úgy tűnik, ez most a jegybankot kevésbé érdekli. Tavaly szeptemberben, amikor minden előzetes jelzés nélkül leállt az MNB a kamatemeléssel, vagy most január végén, amikor a piac már kamatcsökkentést várt, és fennmaradt a 18 százalékos irányadó kamat, egyértelmű meglepetéseket szerzett.
A várakozásmenedzsment, a piaci meglepetések elkerülése nagyon fontos, hozzájárul az árfolyam stabilitásához. Végül csak reménykedem abban, hogy az MNB mihamarabb elkezdi a kamatok csökkentését, és nem a túlzott óvatosság győz.
A 18 százalékos nominális kamat és a mai 5-7 százalékos reálkamatok rendkívül megterhelők a gazdaság számára. Az enyhítésnek azonban egyelőre sajnos nincs jele, sőt a monetáris kondíciók szigorítása történik, emelkedik a tartalékráta és 10 év után újra bevezették az MNB-kötvényt, amely likviditást szív ki a hitelpiacról és az állampapírpiacról.
Óriási volatilitása van a forintnak, az elmúlt hónapokban járt 430 felett, de 380 alatt is az euróval szemben. Horvátország viszont már az uniós fizetőeszközt használja. Az ottani tapasztalatok oldhatják esetleg az eurószkeptikus magyar álláspontot, vagy semmi pénzért nem engednénk el az önálló monetáris politika fegyverét?
Válasszuk külön ezt a kérdést! A dollár-forint vagy euró-forint volatilitása jelentősen megemelkedett az elmúlt időszakban, de az euró-dollár árfolyamának változékonysága is nagymértékben megugrott, a volatilitás mindkét esetben mintegy kétszeresére nőtt. Ha a globális valuták esetében ilyen ugrást figyelhettünk meg, akkor miért várjuk el, hogy a hazai devizában ez ne legyen. Csak megjegyzem, hogy az euró-dollár árfolyam ingadozása szintén az energiaárakhoz kapcsolódik, ugyanis Amerikában nincs, Európában viszont van energiakrízis. Tehát ez a fokú volatilitás az energiakrízis miatt van velünk. Az euró bevezetéséről az tudom mondani, hogy ezt hosszú távon kell vizsgálni. Tagadhatatlan, a válságkezelésben valóban lenne pozitív hatása, de a magyar kormány nem emiatt ódzkodik tőle, hanem mert az önálló monetáris és felügyeleti politika segítheti a gazdaság felzárkóztatását.
Aki szerint be kellene lépni az euróövezetbe, az alapvetően arra gondol, hogy így könnyebb lenne kezelni a válságokat.
Ebben van igazság, de az euróval akkor is együtt kell élni, amikor nincsenek válságok, innentől pedig ez már versenyképességi kérdés. Akkor jöhet el reálisan az euró bevezetésének ideje, amikor elérjük vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó uniós GDP-átlag 90-95 százalékát.
Varga Mihályról még nem is beszéltünk, pedig kívülről úgy tűnik, kissé kimért, hűvös a viszonyuk. Ezzel együtt mintha kezdene kialakulni a gazdasági vezetők között egy háromszög. Csökkent a pénzügyminiszter mozgástere, amióta Nagy Márton színre lépett?
Inkább az eltérő habitus tükröződik, ami természetes, de a kormányon belül és a jegybankkal is szoros az együttműködés. A Pénzügyminisztériumnak és a jegybanknak egyébként kiváló a szakembergárdája. Lehet persze sokszögekről is beszélni vezetők vagy intézmények között, de végső soron a gazdaságpolitikát a miniszterelnök irányítja. Természetesen van véleményem a gazdaságpolitika minden ágáról, hiszen a fiskális, monetáris politikát vagy a szabályozást együtt kell értelmezni és kezelni, mert ennek csak így van értelme. Az általam irányított Gazdaságfejlesztési Minisztérium nagy fordulatszámon pörög, új, nagyon fiatal, kreatív csapatom van, büszke vagyok rájuk. Visszük a kormány által ránk szabott feladatokat, de nem tudunk silóként működni, a gazdaságpolitika többi ágát is folyamatosan figyelnünk kell.
Tudja esetleg, kitől származik az alábbi idézet? „Csodálatos lenne egy mélyreható érdekütközések nélküli világ, de ez nem más, mint idea, ilyen egyszerűen nem létezik. Az élet mindig más életek rovására teljesedik ki. Aki enni akar, annak le kell aratni a kalászt.”
Nagyon is ismerősen csengenek ezek a mondatok, de csak tippelni tudnék, ki a szerző.
Klaus von Dohnányi: Nemzeti érdekek. Orbán Viktor a kötcsei beszédében hívta fel rá a kormánytagok figyelmét. A gazdasági főtanácsadói státuszból egyenes út vezetett a Karmelitába?
Rengeteg tehetséges ember van ebben az országban, de jóval kevesebbeknek adatik meg, hogy azt meg is mutathassák. Az, hogy kilépnek-e a fényre, sokszor nem is rajtuk múlik, hanem valaki máson, aki meglátja bennük a lehetőséget, és meg is adja az esélyt a bizonyításra.
A jegybankból való távozásom után a miniszterelnök maga mellé vett tanácsadónak, amely óriási megtiszteltetést jelentett számomra.
Vannak aktív és kevésbé aktív tanácsadók, én mindenképp az előbbi csoportba tartoztam, hoztam az ötleteimet, odatettem magam, küzdöttem, harcoltam, talán ebből nőtte ki magát a kormányfői felkérés, hogy lépjek be a kormányba.
Azóta volt már olyan pillanat, hogy megbánta, elismert közgazdászként feladta az addigi szakmai pályáját a nagypolitikáért?
Egy gazdasági szakember fejében óhatatlanul felvetődik, hogy megégetheti magát, de ha ettől fél valaki, az ne válassza ezt a karriert! Ahogy a miniszterelnök megjósolta, nem sok barátom maradt, de talán így jobb is. Egy országot miniszterként szolgálni, ráadásul ebben a kormányban, amelyet kiváló és nagyon okos emberek alkotnak, ugyanakkor az egyik legnemesebbnek tartok. De nem vagyok self-made man, nagyon jó csapat van alattam, mellettem és felettem is, rengeteget tanulok a miniszterelnöktől és a minisztertársaimtól is.
Még csak 46 éves, annyinak is érzi magát? Máshonnan közelítve: egy ilyen turbulens időszakban mennyire rágja meg és köpi ki az embert a miniszteri pozíció?
Mindig is magas fordulatszámon pörögtem, általában, amikor nem dolgozom, akkor is gondolkodom, mindig jár valamin az agyam. Engem a megoldásra váró feladatok éltetnek, még ha intellektuálisan megterhelő is a kihívások kora, amely állandó cselekvéssel, védekezéssel vagy éppen támadással telik a magyar gazdaságpolitikában. Lehetne jobb is körülöttünk a világ, elvégre rengeteg krízist láttam már a karrierem során, gondolok itt az ázsiai, az orosz válságra, a subprime válságra, az eurózóna sötét napjaira, újabban a Covidra, a háborúra vagy az energiaválságra. De az is igaz, hogy az ember öt-hatszor többet tanul egy válság alatt, mint konjunktúra idején. A rutinlépések ilyenkor csak rövid távon érnek valamit, nagy a társadalmi ijedtség, a gazdaság megtorpan, a pénzügyi piacok befagynak, ezeket gyorsan kell kezelni, itt jól jön a válságkezelési tapasztalat. Sajnos mindig így kezdődik, aztán jön az alkalmazkodás, a hosszabb távú hatások kezelése, itt azonban már nincsenek rutinlépések, minden válság más és más, itt már szükség van a kreativitásra is. Fontos, hogy cselekvő, állandó mozgásban lévő minisztériumot lásson mindenki, ilyenkor a lehetőségeket kell meglátni és megtalálni, hogy erősebben jöhessünk ki ebből a válságból is.
Több mint nyolcéves történet már a lakossági devizaalapú jelzáloghitelek forintosítása, amit sokan az ön nevéhez kötnek, mégis az Orbán-kormány sikereként marad az utókorra. Tekinthetünk fordulópontként a forintosításra a pályafutásában?
Nem számít, mit értél el a múltban, csak az, mit tudsz letenni az asztalra most és a jövőben. Ezzel együtt a forintosítás közel áll a szívemhez, kreatív megoldás volt, a lehető legjobbkor, 2014 novemberében. Amikor 2015 januárjában a svájci jegybank feladta a frank 1,20-as árfolyamküszöbét az euróval szemben, már túl voltunk mindenen. Ha megkérdezzük a legnevesebb közgazdászokat, akár jegybankárokat, hogyan történt a forintosítás, tízből ha két ember ismeri a technikai részleteket. Rendkívül bonyolult pénzügyi manőver volt, úgynevezett financial engineering, nem véletlen, hogy hétvégére időzítettük, amikor zárva volt a piac. Hihetetlen gyorsaságra, precizitásra és fegyelemre volt szükség azon a hétvégén. A kulcs az volt, hogy kordában tartsuk a devizatartalékunk csökkenését azzal együtt is, hogy tízmilliárd eurót meghaladó ügyletről volt szó. Ugyanakkor azt is megjegyezném, hogy politikai akarat és támogatás nélkül a forintosítás nem történt volna meg, akármilyen jó ötletről is volt szó. A politikai támogatás nélkül mit sem ér egy jó ötlet. Sok mindenre büszke vagyok, amit az MNB-ben csináltunk, így például a pénzügyi felügyelet, a PSZÁF beolvasztására, a Növekedési Hitelprogram, az önfinanszírozási program megálmodására – amellyel a belföldi befektetők kerültek túlsúlyba az állampapírpiacon –, vagy az MKB szanálására, vagy a Budapest Bank állami átvétele, de a sor elején kétségkívül a forintosítás áll, ugyanis 2010 után ez volt az egyik legfontosabb eszköz a bajba jutott devizahiteles családok megmentésében, akiket a baloldal mindenféle segítség nélkül hagyott a válságban. Úgy kellett „egy szobába” terelni a bankokat, hogy akkor ezt most tessék szépen megcsinálni, még ha nem is mindenki értette, hogy mit csinál.
Az ársapkák mellett a legtöbben talán az extraprofitadóra gondolnak, ha meghallják Nagy Márton nevét. Az utóbbira a kormányzati indoklás szerint a rezsicsökkentés megóvása miatt van szükség. Ma is megfelelő lépésnek tartja?
Igen. A válság, a szankciós infláció jelentős jövedelemátcsoportosítást hajtott végre a lakosságtól a vállalatok felé. A rezsivédelem finanszírozásához az elszálló energiaárak miatt a kormány főként az energiaszektorra és a bankokra extraprofitadókat vetett ki, ezzel sikerült a lakosságot megkímélni a brutális piaci áremelkedéstől. Az átlagfogyasztásig védő rendszer hosszú távon is fenntartható, így ehhez most nem szabad hozzányúlni. Az extraprofitadó szükséges lépés volt.
Mit gondol, meddig szükséges ezt az adóterhet életben tartani?
Addig, amíg a két kiváltó ok le nem kerül az asztalról. Egyrészt akkor, amikor a rezsivédelem finanszírozhatósága a normalizálódott energiaárak miatt már nem kérdés, másrészt amikor az extraprofitok is megszűnnek. A két tényező természetesen összekapcsolódik, de ne felejtsük el, hogy a földgáz és a villamos energia ára továbbra is a hosszú távú átlag négy-ötszöröse. A bankoknál pedig akkor beszélhetünk a kivezetésről, ha az MNB elkezdi csökkenteni a kamatokat. A jegybanki kamatláb szintje határozza meg a jövőben is a bankok extraprofit-adóztatásának mértékét.
A szavaiból az olvasható ki, hogy lényegében az állam határozza meg, hogy meddig minősül valami extraprofitnak.
Nem. Mind a két esetben kvantitatívan levezettük, miként számítjuk az extraprofitot. Például az energiánál jól látható az Ural- és a Brent-olajtípusok közötti különbség vagy a bankoknál a jegybanki irányadó kamat és a lakossági látra szóló betéti kamatkülönbözet.
De ez mégiscsak jelentősen megnehezíti a pénzügyi tervezést és a fejlődési pálya megrajzolását, hiszen csak a kormány tudja, mit nevez extraprofitnak.
Már bocsánat, azt mindenki tudja, hogy az Ural- és a Brent-típusú olaj között a különbség békeidőben 5 dollár volt, most pedig 40. A bankrendszerben ugyanez észlelhető, 18 százalék az effektív kamat, miközben a betéti kamatok általában 1-2 százalékon maradtak. Az extraprofitadó addig biztosan marad, amíg ezek nem konszolidálódnak. Egyébként csak megjegyzem, ez esetben is mintaadók voltunk. A nyugati világban ugyanis a magyar kormány után döntöttek az ilyen jellegű intézkedések bevezetéséről. Egyesek úgy állapítják meg ennek a tehernek a mértékét, hogy megvizsgálják a 2018 és 2021 közötti periódust, és az időszak átlagprofitnak a 120 százaléka feletti részére, mint extraprofitra vetik ki országonként a 20-60 százalék közötti adót minden vállalat esetén 2023–2024-re. Ezzel szemben a magyar kormány célzottan, egyes szektorokat adóztat a tervek szerint 2022–2023-ban, és csak ott, ahol valóban és konkrétan generálódik ez az extraprofittöbblet. Mi az extraprofit közel 40-50 százalékát vonjuk el az energia- és a bankszektorban.
Evezzünk át aktuálpolitikai vizekre! Mit értünk munkalapú gazdaságon, amikor 3,8 százalék a munkanélküliség és 4,7 millió fő feletti a foglalkoztatás, ott tartunk, hogy a gyárakban Fülöp-szigeteki, indiai vagy tunéziai vendégmunkások dolgoznak. Törvényszerű, hogy az új beruházásokhoz nemcsak a tőkét, hanem a munkásokat is be kell vonzani?
Gyakorlatilag megvalósítottuk a teljes foglalkoztatást és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt maradjon. Ez egyben azt jelenti, hogy a foglalkoztatás terén nincs sok tartalék a rendszerben. A magyar gazdaság rendkívül nyitott és beruházásalapú volt, és lesz is.
Kétfajta tőke mozgatja a gazdaságot: a nagyberuházásokat hozó nemzetközi pénzcsapok és az egyre inkább felhalmozásra képes hazai tőke.
Fontos tudni, hogy a külföldi működőtőke két dolgot igényel: sok munkaerőt és még több energiát. Az utóbbit folyamatosan szükséges biztosítanunk, ehhez hálózatot kell fejleszteni, erőműveket építeni és vásárolni, valamint biztonságunk érdekében diverzifikálni kell a forrásokat. Ami a munkaerőpiacot illeti, két csoportra kell bontanunk: képzett és kevésbé képzett munkaerőre. A mai magyar felsőoktatás és szakképzés magas színvonalát számtalan vállalat megerősíti, ezért a képzett munkaerő rendelkezésre áll. Ugyanakkor ezzel együtt szükség van a kétkezi munkaerőre is, így jelenik meg az önök által is említett, célzott gazdasági migráció. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor el kell mondanunk, hogy semmilyen körülmények között sem szabad felhagyni a politikánk egyik alappillérével: azaz a magyar családok támogatásával, ami a munkaerőpiac esetében azt jelenti, hogy hosszú távon elsősorban a magyar kezeknek kell dolgozniuk. Csak akkor lehet külföldieket nagyobb számban alkalmazni, ha olyan üres munkahelyeket látunk, amire nincs magyar jelentkező. Megjegyzem továbbá, hogy az ideiglenes munkavállalás Magyarországon szabályozott, törvényes keretek között történik, határozott időre. Nem engedünk be ellenőrizetlenül és tömegesen gazdasági migránsokat.
Megkerülhetetlen kérdés a CATL akkumulátorgyár ügye is. Számítottak ekkora ellenállásra?
Egyértelműen le kell szögeznem: a beruházás jó Magyarországnak, az elektromosautó-gyártás és az akkumulátorgyártás is a jövőnek szól. Én itt inkább szándékolt félelemkeltést érzek. A kormány elvárja és be is tartatja, hogy a lehető legszigorúbb környezetvédelmi előírások mellett lehessen csak megvalósítani minden beruházást, a debrecenit is. Azzal, hogy a kínai vállalat Debrecent választotta, egyúttal kijelentette: betartja az európai uniós szabályokat. A magyar környezetvédelmi hatóságok eleve szigorúbban járnak el, mint az EU-s szervezetek. Az uniós szabályok ugyanúgy vonatkoznak a CATL debreceni vagy a Samsung gödi beruházására, mintha ezeket az üzemeket Németországban vagy bármely más EU-s tagállamban létesítenék.
Amikor Magyarország versenyképességéről beszélünk, rögtön felvetődik, hogy Európa sem igazán versenyképes Észak-Amerikához vagy a Távol-Kelethez képest. Kicsi, nyitott gazdaságként járhatnánk más utat, mint a kontinens, amely körülvesz minket?
Jelenleg kétfajta háború zajlik: sajnálatosan egy emberáldozatokat követelő katonai és emellett egy európai versenyképességet pusztító gazdasági is. Az utóbbi esetében Európa gazdasága, jóléte és szuverenitása a tét, nevezetesen, hogy az Egyesült Államok vagy Kína szerzi meg felette a stratégiai kontrollt. Álláspontom szerint egyik sem opció. Fontos lenne, hogy független maradjon, Európa az európaiaké legyen, megteremtődjék a stratégiaszuverenitás. Sokkal inkább hídszerepet kellene betöltenie, ahogy Magyarországnak, úgy Európának is.
Mi, magyarok is azt szeretnénk, hogy gazdaságilag ne kelljen se az Egyesült Államok, se Kína mellett lándzsát törni.
Az amerikai inflációcsökkentési törvény (Inflation Reduction Act, IRA – a szerk.) éppen azt a kérdést teszi fel Európának, hogy kit választ. De erre az a helyes válasz itthon, hogy senkit se, pontosabban: a magyar érdekeket.
A vizionált gazdasági hídszerep a felzárkózást tekintve elegendő lesz ahhoz, hogy utolérjük Ausztriát? Sokak szerint reálisabb, ha Romániára figyelünk.
Lehet különböző fejlettségi rangsorra mutogatni, ettől még tény, hogy az egyik legfontosabb mutató alapján, a vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső GDP szerint az utóbbi években számos európai országot lehagytunk, így az unióhoz jóval korábban csatlakozott Görögországot és Portugáliát is.
A modern kori magyar történelemben Ausztria mindig is viszonyítási pont volt. Így ahogy eddig, ezután is Ausztriával kell versenyeznünk, és a nyugati szomszéd beérése álláspontom szerint nem egy elrugaszkodott álom.
Nálunk az FDI-beáramlás sokkal meghatározóbb, mint a régióban máshol. Ezekbe a beruházásokba kell kapaszkodnunk, ez a jó irány, ha ezen a pályán tudunk maradni, akkor az osztrákok utolérése belátható távolságba kerülhet.
Engedjen meg zárásként egy személyes kérdést. Egy folyosói pletyka szerint, ha nagyon elfárad, előfordul, hogy feláll, és kikapcsolódásképp inkább a játszótér felé veszi az irányt a gyerekeivel. Igaz ez?
Gyönyörű családom van, támogató feleségem, két nagyon különböző gyermekem. Az egyik ötéves fiú, olyan, mint én, a másik egyéves leány, és nagyon nem olyan, mint én. Persze szükségük van az apjukra, ugyanakkor olyan a mostani pozícióm, hogy belőlem kevesebbet kapnak. Ezt borzasztóan sajnálom. Amennyit csak tudok, velük vagyok, kifejezetten szeretem reggel a fiamat elvinni az óvodába, és ha tehetem, el is megyek érte. Sajnos az utóbbi egyre ritkábban adatik meg. Ebből a szempontból nem vagyok könnyű helyzetben, de igyekszem az agyamat átállítani, amikor velük vagyok. A konkrét kérdésre válaszolva, bár otthonosan mozgom a játszótéren is, nem jellemző, hogy napközben hátrahagyok csapot-papot. Arra viszont volt már példa, hogy a nagyobbik gyermek hiányolt, ezért megjelent a minisztérium folyosóján. Ne tőlem kérdezzék, hogyan csinálja, de én mindig szívből örülök ezeknek a pillanatoknak.
(Borítókép: Nagy Márton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)