Index Vakbarát Hírportál

Kicsúszott a talaj a beruházások lába alól

2023. március 1., szerda 09:01

Az első három negyedévben látott növekedés után a tavalyi utolsó negyedévben elfogyott a beruházások lendülete. A KSH adatai szerint ugyanis 2022 negyedik negyedévében 6,3 százalékkal csökkentek a beruházások az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóiparon kívül valamennyi nemzetgazdasági ágban csökkent az aktivitás. A tavalyi év egészét nézve év csak a felszínen maradtak a beruházások 2021-hez képest.

6,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Szezonálisan kiigazítva 5,5 százalékos volt a csökkenés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 6,3 százalékkal, míg a gép- és berendezésberuházásoké 1,7 százalékkal zsugorodott.

A 6,3 százalékos visszaesésen belül a teljesítményérték több mint hat tizedét képviselő építési beruházásoké 6,6, a megközelítően harmadát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,5 százalékkal csökkent. A gépberuházásokon belül az importált gépek volumene, valamint a belföldi gyártásúaké egyaránt mérséklődött.

A beruházási teljesítmény 54 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 2,7 százalékkal csökkent.

A beruházások általános visszaesését részben a nagyobb létszámú vállalatok okozták, ahol a külföldi érdekeltségű vállalkozások és az állami tulajdonú vállalatok egyaránt mérsékelték fejlesztéseiket.

Ugyanakkor a beruházások 12 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések – jelentős mértékben – 28 százalékkal maradtak el a bázisidőszaktól, többek között az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt.

Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 4,3 százalékkal csökkent.

Kevésnek bizonyult a feldolgozóipar teljesítménye

A nemzetgazdasági beruházások három tizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben jelentősen nőttek (+13 százalék).

Ebben meghatározó szerepe volt a villamosberendezés-gyártás területén hosszabb ideje folyamatban lévő, illetve újonnan induló nagyszabású projekteknek, valamint a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülésének is. Ugyancsak bővülés jellemezte a gumi-, műanyag- és építőanyagipar-; az elektronikaiipar-, valamint a gyógyszergyártás-alágak fejlesztéseit is.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 24 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 2,8 százalék százalékkal mérséklődött, ami többek között a bázisidőszakot jellemző élénk irodaház-építési projektek kifutásának következménye.

A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott az előző negyedévekre is jellemző csökkenés (–20 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt.

A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 13 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, elsősorban élelmiszerjellegű bolti vegyes kereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.

A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései 17 százalékkal csökkentek, részben a központi és a helyi közigazgatási szervek visszafogott beruházásainak következtében.

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az első fél év jelentős bővülése után 8,1 százalékkal csökkent, amiben szerepet játszott az is, hogy az állattenyésztéssel, illetve növénytermesztéssel foglalkozó, nagyobb létszámú vállalatok mérsékelték fejlesztési ráfordításaikat.

A nemzetgazdasági beruházások 2022. IV. negyedévi, 6,3 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar 3,2 százalékponttal részben ellensúlyozta. Ezen túlmenően a további öt legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ág csökkentette a beruházási aktivitást: az ingatlanügyletek, a szállítás, a kereskedelem, a közigazgatás, valamint a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése (rendre 0,6; 2,5; 0,7; 1 és 0,3 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

Így alakult a teljes előző év

A nemzetgazdasági beruházások volumene 1,0, ezen belül az építési beruházásoké 1,7, a gép- és berendezésberuházásoké 0,2 százalékkal nőtt.

A beruházások 54 százalékát jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,9 százalékkal bővült, a költségvetési szerveknél 16 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

Az év egészét tekintve hat nemzetgazdasági ág kivételével csökkentek a beruházások. A legjelentősebb beruházóágak közül a teljesítményérték csaknem három tizedét realizáló feldolgozóiparban 21, a több mint ötödét képviselő ingatlanügyletek ágban 4,4 százalékkal bővült a beruházások volumene. Ezzel szemben a nemzetgazdasági beruházások 12 százalékát jelentő szállítás, raktározás területén 7,9 százalékkal csökkent a volumen. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások több mint hat tizedét tette ki.

A negyedik legnagyobb beruházóterületnek számító kereskedelemben csökkent a volumen (–8,7 százalék), közel hasonló mértékben mérséklődött a közigazgatás volumene (9,8 százalék) is.

A hatodik legnagyobb részarányú mezőgazdaság nemzetgazdasági ág ugyanakkor bővült (+6,6 százalék), valamint enyhe növekedés jellemezte a kisebb részarányú építőipar (+1,3 százalék) fejlesztéseit is.

Csúcsot lát a minisztérium

2022-ben 15 409 milliárd forintra, azaz soha nem látott szintre emelkedett a beruházások értéke a 2021-es 12,526 milliárd forintról. 2010-hez képest a beruházások értéke folyó áron 3,5-szeresére nőtt, volumenét tekintve pedig 2022-ben a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is további 1 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság iránt töretlen a bizalom, a vállalkozások újabb és újabb fejlesztéseket indítanak – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A tárca szerint annak érdekében, hogy idén elkerüljük a recessziót, jövőre pedig kilőhessen a gazdaság, beruházás- és exportvezérelt gazdaságpolitikára van szükség. A gazdasági felzárkózás érdekében tovább kell növelni a beruházások szintjét a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások nyújtásán keresztül, és ösztönözni kell a külföldi működőtőke beáramlását.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok