Index Vakbarát Hírportál

Gázkartellt hoz létre az EU

2023. március 7., kedd 09:23

Az Európai Unió azt tervezi, hogy a jövő hónapban megteszi első lépéseit vásárlókartellként a globális földgázpiacon, miközben az energiaárak csökkentésére törekszik.

Az Európai Bizottság alelnöke, Maros Sefcovic szerint az első becslések szerint a következő három évben 24 milliárd köbméterre tehető a közösség 27 országának és három társult országnak a közös kereslete. Az Európai Unió arra számít, hogy a tender áprilisi elindítását követően június körül aláírják az első szerződéseket az Egyesült Államoktól a Közel-Keletig és Afrikáig terjedő országok szállítóival − közölte a Bloomberg hírügynökség.

A közös gázbeszerzés olyan új eszköz, amelyet a blokk az energiaköltségek megugrásának korlátozására vetett be, amelyet az orosz szállítások csökkentése váltott ki. Bár a gáz- és áramárak jelenleg csak töredékei az augusztusban elért csúcsoknak, mégis növelik a fogyasztói inflációt, és megnehezítik a helyi vállalatok versenyképességét az amerikai és kínai versenytársakkal szemben.

Egyértelműen meg kell fordítanunk a gazdasági folyamatokat Európában. Hiszem, hogy egy olyan új rendszert sikerül létrehoznunk, amely fokozza a versenyt, új szolgáltatókat hoz be és leszorítja az energiaárakat. Amióta megkezdtük ezt a gyakorlatot, óriási az érdeklődés a nemzetközi szállítók részéről

− mondta Sefcovic egy interjúban.

A közösség tavaly egy sor sürgősségi rendeletet hozott annak érdekében, hogy a példátlan árkiugrások ne ismétlődhessenek meg; többek között a tartalékok feltöltésének 15 százalékára vonatkozóan kötelezővé tette a gázkereslet összevonását. Ez mintegy 13,5 milliárd tonnát jelentene, ami még mindig töredéke annak a 338 milliárd köbméternyi mennyiségnek, amelyet az EU 2021-ben importált.

Jelenleg drágábban vesszük az áramot, mint Kína vagy az Egyesült Államok

Sefcovic elmondta, hogy az ipari gázfogyasztók részéről érdeklődést tapasztalt közös vásárlások iránt olyan ágazatokban, mint az acél-, az alumínium-, a kerámia-, az üveg- és az autógyártás. 

A kínálati oldalon Sefcovic szerint a világ minden tájáról több mint 50 vállalat érdekelt abban, hogy az energiaplatformon keresztül kapcsolatba lépjen Európával. Az első pályázatot követően az EU rendszeresen további közös beszerzéseket fog szervezni annak érdekében, hogy a blokk elegendő gázzal rendelkezzen. Bár az európai tárolók még mindig 61 százalékban tele vannak, főként az enyhe télnek köszönhetően, a hangsúly máris a tartalékok feltöltésére helyeződik át a következő fűtési szezon előtt. 

Egyre fontosabb az árakkal foglalkoznunk. Nem működtethetjük a gazdaságunkat az Egyesült Államokhoz vagy Kínához képest ilyen hatalmas árkülönbséggel

− mondta Sefcovic.

(Borítókép: Katja Buchholz / Getty Images)

Rovatok