Index Vakbarát Hírportál

Nem csak az élelmiszerpiacon szálltak el teljesen az árak

2023. március 12., vasárnap 06:13

Az élelmiszerpiacon jelentős emelkedés ment végbe az elmúlt hónapokban, de azoknak is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, akik virágokkal, növényekkel szeretnék szebbé varázsolni környezetüket.

A termelési költségek növekedése miatt a dísznövényágazat szereplői is árat emeltek. Ugyan a kereslet továbbra is élénk Magyarországon, a forgalom alakulását nagyban befolyásolja majd, hogy a vásárlók hajlandók-e még erre is költeni – írja a Magyar Nemzet.

Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke a lapnak elmondta: pozitív várakozással tekintenek az idei szezonra a hazai dísznövényágazat szereplői, a kilátások azonban vegyesek.

A tényleges keresletet azonban nagyban befolyásolhatja az infláció alakulása. Rendkívüli mértékben drágultak más termékek, az élelmiszerpiacon jelentős emelkedés ment végbe az elmúlt hónapokban

– fogalmazott.

Ugyanakkor az elmúlt években kialakult tendencia azt mutatja, hogy a magyarok egyre többet szeretnének kertészkedni, és hajlandók virágokra, dísznövényekre költeni – tette hozzá a szakember.

Az áremelkedés a dísznövényágazatot sem kerülte el, ám úgy véli, az élelmiszerek esetében tapasztalt drágulás mértékét biztosan nem éri majd el. Az ágazatot mintegy 470 milliárd forintos éves árbevétel jellemzi.

Rovatok