Index Vakbarát Hírportál

Több százezer ingatlantulajdonos számára ketyeg az óra, közeleg a fontos határidő

2023. március 12., vasárnap 12:33

Jelen állás szerint az ingatlantulajdonosoknak év végéig van lehetőségük arra, hogy szankciómentesen bejelentsék a hatóságok felé az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutakat. A kútamnesztia lehetőséget ad az utólagos engedélyeztetésre, ennek ára 50 és 150 ezer forint között mozog.

Alig több mint kilenc hónapja van még arra több százezer ingatlantulajdonosnak, hogy utólag engedélyeztesse az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutakat – írja a délmagyar.hu.

Az engedélynélküliség nem feltétlenül jelent jogszerűtlen létesítést, mindössze arról van szó, hogy utólag engedélyeztetni kell a kutakat. Ezeket a bejelentéseket – szankciómentesen – a Nemzeti Földügyi Központhoz kell eljuttatni 2023. december 31-ig, eddig él ugyanis jelenleg az úgynevezett kútamnesztia a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő, mezőgazdasági öntözési célú kutakra – teszi hozzá a portál.

Az engedélyezési eljárás illetékmentes, de szükség van a kút összes lényeges paraméterét rögzítő szakvéleményre képesített és hivatalosan regisztrált vízmérnöktől vagy kútfúrótól. Ennek ára 50 és 150 ezer forint között mozoghat, helyszíntől és vállalkozótól függően.

Hamvába halt ötlet a műholdas nyomon követés?

Csak az Alföldön becslések szerint 50 és 100 ezer közé tehető az engedély nélküli kutak száma. A tervek szerint 2025-től műholdak segítségével „végigfényképezik a földeket”, így ellenőrzik majd a kutakat.

Nincs az az apparátus, ami ezt feldolgozza. Becslésem szerint Bordányban 250 gazdának közel 1000 kútja van, a homokhátságon van 15 település. Ez több ezer kút papírozását jelenti. Nincs ember, aki ezt megcsinálja. Tíz év se lenne elég rá

– utalt az ötlet kidolgozatlanságára egy fórumon Bálint László, őszibarack-termesztéssel foglalkozó bordányi vállalkozó.

Aki a határidőig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül vagy attól eltérően létesült kútra, annak 2024. január 1-től vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie. Az engedély nélküli vízhasználat esetén 1 millió forintig terjedhet a bírság – írja az Infostart.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok